Főoldal Előzetesek Hivatalosan is bemutatták a Pókember: Nincs hazaút első előzetesét
ElőzetesekBREAKING

Hivatalosan is bemutatták a Pókember: Nincs hazaút első előzetesét

362

Miután hétfőn hajnalban kiszivárgott a Pókember: Nincs hazaút előzetese, nem maradt más választása a Sony Picturesnek, mint kiadni a várva várt film előzetesét. Kedd hajnalban a stúdió előadást tartott a las vegas-i CinemaConon, ahol többek között az Uncharted és a Pókember 3. is a beszéd tárgya volt.

A Pókember: Nincs hazaút előzetesében a sok ismerős arc mellett néhány korábbi ismerős figura is feltűnik. Ahogy az várható volt a Pókember: Idegenben zárójelenete után Peter Parkernek meg kell küzdeni azzal, hogy az egész világ tudja, hogy ő a Pókember. A lap címlapján is az áll, hogy nyilvános ellenségként kell tekinteni a Pókemberre.

Az előzetesben az is látható, hogy Parker abban a reményben keresi fel Doctor Strange-t és segítőjét, Wongot, hogy majd a varázslók segítenek elfeledtetni a világgal Peter valódi kilétét. Wong figyelmeztetése ellenére Strange mit sem törődik a kockázattal, beleegyezik, hogy egy nagyon veszélyes varázslatot hajtsanak végre. De problémák adódnak a szertartás során, és a multiverzum veszélyeivel találják szembe magukat. Ennek egyik szüleménye, hogy Sam Raimi-féle Pókember-trilógiából visszatér Alfred Molina, azaz Doctor Octopus, aki a trailer végén beköszön Peternek. Bár nem mutatják nekünk a Zöld manót, mindössze a jellegzetes nevetést hallhatjuk, valamint azt a zöld bombát látni, amit még Willem Dafoe karaktere használt. A felvételen látható elektromos szikra akár Jamie Foxx Elektrójának visszatérésére is utalhat, de őt sem látni a videón.

Egyelőre viszont nincs hír Tobey Maguire és Andrew Garfield visszatérésére, ami két dolgot jelent: vagy tényleg nem térnek vissza, és minden kacsa volt a róluk szóló hírekről, vagy ami sokkal biztosabbnak tűnik, nem szerették volna lelőni a poént már az első előzetesben.

Még korai kőbe vésni a premiert, de ha minden jól megy, akkor a Pókember: Nincs hazaút című filmet december 17-én fogják bemutatni az amerikai mozikban.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Sólyomszem
Filmek

Florence Pugh körbevitt minket a Mennydörgők forgatásán

Láttuk a Mennydörgők első jelenetét a filmből, változott a filmcím és még...

Marvel 1943: Rise of Hydra
Játékok

Bemutatkozott a Marvel 1943: Rise of Hydra videójáték

Amerika Kapitány és Fekete Párduc második világháborús kalandja 2025-ben érkezik.