Wide Screen
Sorozatok

A Marvel Studios már keresi azt a gyerekszínészt, aki bemutatná Lokit gyerekként?

Jól értesült források szerint a Marvel Studios szereplőválogatást írt ki, melyre fiatal angol színészeket keresnek.

Jól értesült források szerint a Marvel Studios szereplőválogatást írt ki, melyre fiatal angol színészeket keresnek.

A Loki-sorozatot csak 2021 tavaszán fogják bemutatni, de már most óriási várakozás előzi meg, több pletykát is szült a sorozat, köztük akár a Női Lokival is találkozhatunk majd. Persze mindez csak spekuláció, a Marvel Studios nem erősítette meg, hogy a Disney+ streamingszolgáltatóra érkező sorozatban feltűnik majd a csínytevés istene gyerekként is, de több mint véletlen, hogy gyerekeket is meghallgatnak a leendő sorozat forgatása előtt.

A felhívásban szerepel, hogy „10 éves angol fiú színészt keresnek, nyitott etnikai, okos, bátor és éles szellemmel megáldott, illetve legyen élettapasztalata a háta mögött”. Érdekes módon egy „női angol színészt is keresnek, aki 10 éves, származását tekintve kaukázusi, ijesztő helyzetben könnyektől szenved, intelligenciájára és ellenálló képességére támaszkodik, hogy kiutat találjon”.

Ebből nem derült ki, hogy ki lesz ez a női karakter a sorozatban, de összefüggésben lehet a Női Lokival, illetve Sophia Di Martiono titokzatos szerepével, akiről azt beszélik, hogy Loki legádázabb ellenfele, Amora, a gonosz Varázsnő szerepében mutatkozik be. Szóval a sorozat akár a két karakter, Loki és Amora gyerekkori viszonyát is bemutathatja. De akár még Leah-t is számításba vehetjük, egy igen népszerű karaktert Kieron Gillen Journey Into Mystery képregénysorozatból.

Loki

Még több a témában...

Ellepték a Fekete Özvegy-film főszereplői, Natasha, Yelena és Kiképző a magazinok lapjait

Kévés Bence Mihály

Cate Shortland úgy fogalmazott, hogy a Fekete Özvegy-film átadja a stafétabotot Florence Pugh karakterének, Yelena Bolevának

Kévés Bence Mihály

Chris Evansnek máris hiányzik Amerika Kapitány szerepe a Marvel után

Kévés Bence Mihály

Úgy tűnik, hogy Adblock kiegészítőt használsz, blokkolod a hirdetéseket.

Segítsd a munkánkat azzal, hogy engedélyezed a weboldalon megjelenő hirdetéseket.

Zárd be, ha nem szeretnél támogatni minket | Segítség? Kapcsolat