Főoldal Filmek A jelek szerint Andrew Garfield a Pókember 3. forgatás közelében tartózkodik
Filmek

A jelek szerint Andrew Garfield a Pókember 3. forgatás közelében tartózkodik

Ezt felfoghatjuk egy megerősítésnek is?

385
A csodálatos Pókember

Az elmúlt félévben több pletykát is olvashattunk a cím nélküli Pókember szereplőgárdájáról. Az egész azzal indult, hogy Jamie Foxx tavaly ősszel megerősítette Elektró visszatérését, akit még A csodálatos Pókember 2. részben láttunk Andrew Garfield karaktere ellen. Majd ezután több pletyka is napvilágot látott azzal kapcsolatban, hogy a korábbi két Pókember és más karakterek és gonosztevők is szerepelni fognak a folytatásban.

Az ügyben egyedül a Sony Pictures szólalt meg még tavaly, amikor megkérdezték, ám válaszukban sem megerősíteni, sem cáfolni nem szerették volna a pletykákat. Most azonban a jelek szerint Andrew Garfield éppen a Georgia államban tartózkodik, méghozzá Atlanta közelében, ahol jelenleg forgatják a Pókember 3.-at. Több mint furcsa egybeesés, hogy éppen ott tartózkodik az elmúlt hónapok pletykái után.

A DoorDash egyik alkalmazottja újságolta el a nagy hírt Twitteren, hogy a színész Atlantában tartózkodik. A sofőr bevallása szerint a színész nem volt lelkes, mikor igazolvánnyal kellett igazolnia magát, hogy ő rendelte az ételt.

A cím nélküli Pókember-filmet jelenleg is Atlantában forgatják, amiben Benedict Cumberbatch (Doctor Strange) is szerepelni fog. Mellette még feltűnik a filmben: Zendaya, Jacob Batalon, Tony Revolori és Marisa Tomei is. Továbbá Jamie Foxx, mint Elektró, illetve Alfred Molina, mint Doctor Octopus. Garfield mellett továbbá Tobey Maguire visszatéréséről is olvasni lehet, akárcsak Kirsten Dunst és Emma Stone, előbbi Mary Jane Watson, míg utóbbi Gwen Stacy szerepében.

Pókember 3. részt december 16-án fogják bemutatni a mozikban.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Aliens vs. Avengers
Másvilág

A Marvel összeereszti a Bosszúállókat a Xenomorphokkal a képregényekben

Már nagyon várták a rajongók, hogy a Bosszúállók és a Xenomorph összecsapjon.

Pókember: Idegenben
Filmek

Kitűzték a Pókember 4. forgatásának időpontját, de ki lesz a rendezője?

Ki lesz Jon Watts utódja a Pókember 4. rendezői székében?