Pókember: Idegenben

A legújabb Pókember 3. forgatási képen egy új gonosztevőre kaptunk utalást

A Marvel’s Spider-Man játék főgonosza visszatér?

Amiket eddig tudunk, és amiről hallottunk az elmúlt fél évben, az az, hogy Pókembernek bőven lesz dolga a következő részben, hiszen több gonosztevő is megnehezíti majd a barátságos és közkedvelt Pókember dolgát. Az már biztos, hogy Jamie Foxx visszatér Elektró szerepében, de rajta kívül még Doctor Octopus is bejelentkezett, és ki tudja még, hogy kik csatlakoznak még a filmhez.

A napokban megjelent egy titokzatos forgatási kép az atlantai munkálatokról. Mondanunk sem kell, látva a képet, több rajongói elmélet is született arról, hogy mindez mit jelent a folytatásra nézve. A múlt héten megjelent képen a F.E.A.S.T. felirat olvasható az egyik díszleten, ami talán azt sejteti, hogy egy újabb gonosztevő kap szerepet majd a filmben.

A Marvel’s Spider-Man című videojátékból a F.E.A.S.T. rövidítés ismerős lehet a rajongóknak, ami egy mozaikszó, s a Food, Emergency, Aid, Shelter és Training szavakból tevődik össze. A F.E.A.S.T. szervezetet a new yorki hajléktalanok gondozásának céljából alapították, ahol egyfelől May néni és Miles Morales jótékonykodott a videojátékban, ugyanakkor Martin Li / Mister Negatív bűnszervezetét is ezzel leplezték. A most kiszivárgott képből sokan arra gondolnak, hogy Elektró és Doctor Octopus mellett Mister Negatív is szerepelni fog a filmben, hogy a sokat hallatott Baljós Hatos formációt végre megalapítsák, amire a Sony Pictures évtizedek óta készül.

Ezek csak találgatások, hogy mit akar jelenteni a teherautón található felirat, és még az sem biztos, hogy Mister Negatívval összefut majd Pókember. Könnyen elképzelhető, hogy csak egy húsvéti tojásról van szó, a készítők csak utalást helyeznek el a gonoszra és szövetkezetre, hogy aztán a későbbiekben bemutassák az egyik legújabb gazembert.

A fenti képpel majdnem egy időben megjelent egy másik forgatási kép is, ahol az egyik színészt talpig mocap ruhában láttak sétálni a forgatáson. Első pillantásra úgy tűnik, hogy Tom Holland egyik dublőrét látjuk a „maszk” mögött. Ebből sokan arra gondolnak, hogy a Bosszúállók: Végtelen háborúban és a Bosszúállók: Végjátékban viselt Iron-Spider jelmezt is látni fogjuk a filmben. Valószínűleg, hogy tényleg csak egy PR fogásról van szó, hiszen a forgatási helyszínen olyan plakát is előkerült, amin a „pictures and autographs free” olvasható, vagyis ingyen képeket és aláírásokat osztogatnak, s ezzel próbálják visszaszerezni Pókember jó hírnevét.

A cím nélküli Pókember-filmet jelenleg is Atlantában forgatják, amiben Benedict Cumberbatch (Doctor Strange) is szerepelni fog. Mellette még feltűnik a filmben: Zendaya, Jacob Batalon, Tony Revolori és Marisa Tomei is. Továbbá Jamie Foxx, mint Elektró, illetve Alfred Molina, mint Doctor Octopus. De rajtuk kívül pletykálják még, hogy Tobey Maguire és Andrew Garfield, a korábbi két Pókember is visszatér, akárcsak Kirsten Dunst és Emma Stone, előbbi Mary Jane Watson, míg utóbbi Gwen Stacy szerepében.

A Pókember 3. részt december 16-án fogják bemutatni a mozikban.

Total
16
Shares
Previous Article
Mátrix

Kiszivárgott volna a Mátrix 4. teljes címe?

Next Article
WandaVision

A WandaVision elárulta, mikor és ki alapította a S.W.O.R.D.-ot

Related Posts