Godzilla Kong ellen

A Godzilla Kong ellen nézettebb volt, mint a Wonder Woman 1984 és a Zack Snyder: Az Igazság Ligája az HBO Maxon

Godzilla és Kong nagyobbat szólt, mint a szuperhősök.

Egyértelmű, hogy a Godzilla Kong ellen kasszát robbantott a tengerentúlon és Kínában. A film már 300 millió dollárt hozott a konyhára a nemzetközi bevételek után, amire 2020 márciusa óta nem volt példa. De sokakban felmerült a kérdés, hogy mi a helyzet a streamingszolgáltatókkal, mivel egyik szolgáltató sem oszt meg hivatalos számokat. A kérdés tehát, hányan nézték meg a filmet az HBO Max streamingszolgáltatón?

Állítólag Adam Wingard alkotását többen nézték meg, mint a decemberben bemutatott Wonder Woman 1984-ét, vagy a várva-várt Zack Snyder: Az Igazság Ligáját. Néhány napja már megosztottunk egy cikket, hogy nagyon sokan indították el a filmet, de annál kevesebben fejezték be. A Deadline közölte a Samba TV által megosztott információkat. Az elemzőcég úgy számolt, hogy Godzilla és Kong harcára 3,6 millió háztartásban kapcsoltak, vagyis legalább 5 percet biztosan láttak a filmből. A felmérésben csak az okostévék szerepelnek, így elképzelhető, hogy a tényleges szám sokkal nagyobb lehet, hiszen az okostelefonok és a tabletek nem szerepelnek a listán.

Ha csak ezekre az adatokra hagyatkozunk, akkor a Godzilla Kong ellen messze felülmúlta mindkét DC-filmet. A Wonder Woman második részére durván 2,2 millióan kapcsoltak, míg Az Igazság Ligája rendezői változatát csak 1,8 millióan nézték meg. Kétségeink nem lehetnek a Godzilla Kong ellen sikerére, hiszen vasárnap a WarnerMedia vezérigazgatója, Andy Forssell is megerősítette, hogy a film nagyobb nézőtáborra tett szert, mint bármelyik másik film vagy sorozat, amit bemutattak az HBO Maxon az indulástól számítva.

Joggal tehetjük fel a kérdést, hogy mennyire volt okos döntés a cég részéről, amikor 2020 őszén arról döntöttek, hogy 2021-ben minden filmet egyszerre fognak bemutatni a mozikban és digitális formában. Bár a számok így is meggyőzőek, abba bele se merünk gondolni, mi lett volna, ha csak a mozikban (és az összesben!) mutatják be ezt a filmet.

Godzilla Kong ellen
Total
2
Shares
Previous Article

Virtuális jelentkezik be idén az E3

Next Article
The Walking Dead

A The Walking Dead 10. évad fináléja megerősítette, hány éve tart a zombiapokalipszis

Related Posts

Ne maradj le a hírekről, kövess minket a Facebook-on is!