Főoldal Filmek A Disney megerősítette, hogy a Fekete Özvegy jó úton halad a májusi bemutatóval
Filmek

A Disney megerősítette, hogy a Fekete Özvegy jó úton halad a májusi bemutatóval

Májusban tényleg bemutatják a Fekete Özvegy-filmet?

921
Fekete Özvegy
Forrás: Marvel Studios

Kedden üléseztek a Disney részvényesei, ahol Bob Chapek, a Disney elnök-vezérigazgatója bejelentette, a Disney+ streamingszolgáltató már több mint 100 millió előfizetővel bír. Természetesen egy másik fontos téma is előkerült, mikor és hol fogják bemutatni a Scarlett Johansson nevével fémjelzett Fekete Özvegy-filmet.

Úgy tűnik, hogy a Disney+ sikere ellenére a vállalat továbbra is ragaszkodik a Fekete Özvegy mozis bemutatójához. Bár még mindig nagy a bizonytalanság a világban, tombol a harmadik hullám, ugyanakkor egyre nagyobb ütemben oltanak, így jó eséllyel idén sikerül megfékezni a járványt. Év elején a nagy bizonytalanságban sok filmet hónapokkal eltoltak a nagy stúdiók, de tervek szerint nyárra visszatérhetünk a régi életünkhöz, noha sokan óvatosan fogalmaznak ezzel kapcsolatban.

A nagy moziláncok is abban bíznak, hogy nyáron kinyithatnak. Persze sok múlik majd a műsoron is, mert ha a stúdiók eltolják a premiereket, aligha lesz roham a jegypénztáraknál. Bob Chapek megerősítette, hogy a Marvel Studios továbbra is kiáll amellett, hogy május 7-én bemutassák a filmet a mozikban.

A Marvel következő várva-várt kém thrillerje, a Fekete Özvegy-filmet jelenleg május 7-én mutatják be olyan sztárokkal teli szereplőgárdával, mint az Oscar-díjra jelölt Scarlett Johansson. Tudom, hogy a Marvel rajongók már egy ideje várják ezt a filmet, és ígérem, hogy megéri várni rá. Abszolút fantasztikus.

Bob Chapek

A dolgok változhatnak, sokszor egyik napról a másikra, de ezen a ponton egyre valószínűtlenebbnek tűnik, hogy a Disney+ szolgáltatón kerüljön sor a premierre. A csúsztatás is benne van a pakliban, ahogy arról korábban is írtunk, de bízunk benne, erre nem kerül sor. Két hónap van még a premierig, s jó jel, hogy az Egyesült Államok több államában is megnyitották a mozikat.

Szerző
Kévés Bence Mihály

Imádok elveszni a filmek és sorozatok világában, ahol minden jelenet egy új kaland, és minden karakter egy új barát. Nálam mindig forog a “lejátszás” gomb.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Mennydörgők*
Filmek

A Marvel végre felfedte, mit jelent a csillag a Mennydörgők* címében?

A Marvel Studios rejtélyes utalásokat hintett el a Mennydörgők* címében található csillagra...

Mennydörgők*
Filmek

A Super Bowl alatt bemutatott Mennydörgők* új előzetese felfedi a film főgonoszát – és nem az, akire számítottunk

A Marvel Studios legújabb előzetese végre megerősíti, ki lesz a Mennydörgők főgonosza...

Mennydörgők*
Előzetesek

A Marvel diszfunkcionális csapatát mutatja be a Mennydörgők* új előzetese

A Marvel univerzum legkülönösebb csapata összeáll – új előzetest kaptak a Mennydörgők.