Zack Snyder forgatta Az Igazság Ligája stáblista utáni jelenetet

Zack Snyder rendező megerősítette, hogy neki köszönhetjük Az Igazság Ligája végén helyet foglaló Deathstroke felvezető sorait.

Kévés Bence Mihály
2 Min Read

Zack Snyder rendező megerősítette, hogy neki köszönhetjük Az Igazság Ligája végén helyet foglaló Deathstroke felvezető sorait.

Még ha a film egésze nem is nyerte el a rajongók és közönség tetszését, a két stáblista utáni jelenet, abból is a második, ami a film legvégén található, garantáltan nagyot szólt. A jelenetben Deathstroke (Joe Manganiello) találkozott az intézetből kiszabadult Lex Luthorral (Jesse Eisenberg). A találkozásról Manganiello reggel egy képet is megosztott falán.

Májusban Snyder távozása után Joss Whedon vette át az irányítást, és ő felügyelte Az Igazság Ligája utómunkáit, köztük a nyáron elrendelt újraforgatásokat is. A napokban már megtudtuk, hogy a film kezdő jelenetét Whedon forgatta újra, és sokan úgy gondolták, hogy az ő munkája volt a stáblista utáni jelenet is, hiszen a Marveltől érkezett, s ott bevett szokás utalásokat hagyni más készülő alkotásokra. Az igazság azonban nem ez, hiszen reggel Zack Snyder egy bejegyzésben erősítette meg, hogy az ő munkáját láttuk a második stáblista utáni jelenetben.

Az Igazság Ligája már a mozikban, a filmről írt kritikánkat az alábbi linken olvashatjátok.

Share This Article