Főoldal Filmek Várhatóan a mozik 90 százaléka időben kinyit a Tenet bemutatójára
Filmek

Várhatóan a mozik 90 százaléka időben kinyit a Tenet bemutatójára

Minden adott lehet, hogy júliusban bemutassák a Tenetet.

462
Tenet
Forrás: Warner Bros.

Miután a koronavírus-járvány az Egyesült Államokat is elérte, a filmipar már nemcsak Ázsiában és Európában, hanem világszerte megbénult. A produkciók forgatásait leállították, míg a televíziós műsorok és filmek bemutatóinak időpontjait elcsúsztatták, mivel a mozikat bezárták. Egy film bemutatója mellett azonban a végsőkig kitartottak, bár a készítők nagyon körültekintően válogatták meg a szavaikat, ám Christopher Nolantől a Tenet július közepére kitűzött premierje mindig fix volt.

Az év elején a Warner Bros. több blockbuster film bemutatóját is eltolta egy későbbi időpontra, egytől eltekintve, hiszen a Tenet neve mellett még mindig július 17-e szerepel, s nagyon úgy tűnik, hogy ez maradni is fog. Az egészben a logika az volt, hogy a stúdió csak akkor fogja engedni a film bemutatóját, ha a pandémia után a mozik legalább 80 százaléka kinyit. Jó hír, hogy a legfrissebb hírek szerint ennek semmi akadálya, mert júliusra közel teljes erővel üzemelnek majd a mozik. A film bemutatója azért is bír olyan nagy jelentőséggel, hiszen bennfentes vélemények szerint amennyiben törlik, akkor ez más filmeket is érinteni fog – köztük a Mulan -, s azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy karácsonyig nem mutatnak be új filmet.

Az elkövetkező hetekben várhatóan a stúdió is megerősíti majd, hogy július 16-án tényleg érkezik a Tenet. Bár a múlt héten befutott a film második előzetese, de nagyon óvatosan fogalmaztak azzal kapcsolatban, hogy a film mikor kerül a mozikba, mert csak úgy hivatkoztak rá, hogy hamarosan a mozikban.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...