Főoldal Játékok Úgy fest valóban a Grand Theft Auto következő részén ügyködik a Rockstar
Játékok

Úgy fest valóban a Grand Theft Auto következő részén ügyködik a Rockstar

Masszív változások várhatóak a fejlesztési körülményekben és így a játékban is.

453

Masszív változások várhatóak a fejlesztési körülményekben és így a játékban is.

A Kotaku és a kapcsolatairól jól ismert Jason Schreier legfrissebb anyagában ismét a Rockstart vette górcső alá. Ebből derül ki többek közt az is, hogy ahogy sejthető volt a srácok a Grand Theft Auto, egyelőre cím és számozás nélküli új epizódján dolgoznak. A játékról azonban nem sok derült ki, pusztán annyi, hogy valószínűleg kisebb léptékű lesz, mint elődje…. legalábbis első körben.

Aki követi a videojátékok hátterét is, az jól tudja, hogy tavaly távozott a Rockstar éléről annak társalapító atyaúristene, Dan Houser. A mostani cikk szerint ez az egyik lépése lehetett annak a 18 hónapos folyamatnak, ami a Red Dead Redemption 2 fejlesztését követően kezdtek el, többek közt éppen Jason Schreier korábbi oknyomozó cikke miatt. A cégen belül ugyanis botrányos fejlesztési körülmények uralkodtak, a munkatársaknak igen toxikus környezettel, túlóra hegyekkel, hiányos kommunikációval és utolsó pillanatban érkező jelentős változtatásokkal kellett együtt élniük.

Hogy mindez ne ismétlődhessen meg, kisebbre vették az új játék scope-át, de legalábbis az annak kiadásakor (ami még igen messze van, tekintve hogy még a fejlesztés elején járnak) nem lesz akkora méretű és olyan sokrétű, mint azt mondjuk a Grand Theft Auto V-nél megkaptunk. A következő GTA-t folyamatosan fogják bővíteni és emberi léptékkel fognak a dolgozókkal is bánni az ígéretek szerint.

Mindez pedig segíthet azon a csúnya jelenségen, ami mostanság a videojátékfejlesztés csúcsán lévő cégek (Rockstaron kívül az Electronic Arts, a CD Projekt RED és bizony még a Naughty Dog – de még sorolhatnánk) falai mögött zajlanak. Bízzunk benne hogy az egészségesebb munkakörülmények minőségibb terméket is hoznak. A GTA6 (vagy legyen bármi is majd a neve) bejelentését pedig szeretettel várjuk továbbra is, de azt mindenki könyvelje el, hogy még nem mostanában lesz.

Szerző

Általában egész nap játszom a munkahelyemen, ugyanis videojáték fejlesztésben dolgozom. Mellette hobbikritikusként okoskodom jó pár éve, immár szélesvásznon.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Dune: Awakening
Játékok

Arrakis életre kel a Dune: Awakening című online túlélős játékban

Új előzetesen csodálhatjuk meg a Dűne világában játszódó új túlélős MMO-t.

Marvel's Spider-Man 2
PlayStation

Marvel’s Spider-Man 2 frissítés érkezik március 7-én

Ezeket az újdonságokat hozza a Marvel’s Spider-Man 2 következő frissítése.