Főoldal Filmek Tom Holland nem bírt magával, a Venom 2. – Vérontó premierjén ezzel a kérdéssel reagált a pletykákra
Filmek

Tom Holland nem bírt magával, a Venom 2. – Vérontó premierjén ezzel a kérdéssel reagált a pletykákra

A Pókember színésze megszólalt a pletykák után.

768
Pókember
Forrás: Marvel Studios

Eljött a nagy nap, tegnap este több országban is bemutatták a várva várt Venom 2. – Vérontó című folytatást, igaz a hazai rajongóknak még két hetet várniuk kell, hiszen a filmet otthon csak október 14-én fogják bemutatni a mozikban. Tegnap már beszámoltunk arra, hogy nagyon erősen kezdett a film csütörtök este, és a legoptimálisabb esetben hétvégén akár a 70M dollár is összejöhet.

Figyelem! A cikkben SPOILER olvasható.

Miközben záporoznak a kérdések és beszámolók az új résztől, a Pókember: Nincs hazaút sztárja, Tom Holland is megszólalt a premier után. Közösségi oldalán feltett egy kérdést a stáblista utáni jelenet miatt. Ezzel a kérdéssel már nagyon sokat foglalkoztunk, és Andy Serkis is elmondta korábban véleményét a témával kapcsolatban, hogy mikor jöhet egy crossover. Mint azt megtudtuk, a film végén egy olyan jelenet kapott helyet, amiben Tom Holland karakterét mutatják a képernyőn, Venom pedig arról beszél, mennyire nem csípi azt a gyereket.

Eddie Brock karaktere gyakorlatilag már belépett a Marvel Moziverzumba, elkerülhetetlennek tűnik Venom és Pókember találkozása, de azt kevésbé gondolnánk, hogy a Pókember: Nincs hazaút lesz az a film, amiben ez megtörténik majd. De bármi megtörténhet, nagyon sok nyitott kérdés van, még a gonosztevők számát sem tudjuk a filmben, csak sejtésünk van, hogy kik lesznek a hálóvető ellenfelei.

Tom Holland nem fogta vissza magát tegnap, Instagramon beszélt a filmről, és reagált azokra a pletykákra, hogy Pókember találkozik az egyik legismertebb ellenfelével.

image00122w1w3

Ma este az az este. Alig várom, hogy lássam ezt. Gratulálok Andy Serkisnek, Tom Hardynak és a Sony Picturesnek. Igazak a pletykák?

Igen, a pletykák igazak, hogy a Pókember útja keresztezni fogja Venom útját a jövőben. Az egy jó kérdés, hogy mikor ez megtörténni, talán a Pókember 4. részében vagy esetleg a Venom 3. részében, amit már belengettek a készítők, ha sikeres lesz a második részt, akkor jöhet a folytatás.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események