Főoldal Filmek Tom Holland még nem készült fel arra, hogy búcsút intsen Pókembernek, de még nem tudja, visszatérhet-e
Filmek

Tom Holland még nem készült fel arra, hogy búcsút intsen Pókembernek, de még nem tudja, visszatérhet-e

Bejelentették a negyedik filmet, de még nincs főszereplője.

334
Pókember: Idegenben
Forrás: Marvel Studios

Igaz, még csak most mutatták be a mozikban Peter Parker legújabb kalandját, de a világ már a folytatásról beszél. A Pókember: Nincs hazaút címszereplőjét alakító Tom Holland nem akarja elhagyni a Pókember szerepét, ugyanakkor még mindig nem biztos benne, hogy visszatér a már bejelentett cím nélküli negyedik részben.

A 25 éves színészt a Deadline lapnak adott interjújában ismételten arról faggatták, hogy visszatér-e a barátságos és közkedvelt hálóvető szerepében, miután a Sony Pictures és a Marvel Studios is megerősítette, hogy korai tervezési fázisban tart a következő rész. Bár már korábban is kérdezték a negyedik részről, Holland semmi konkrétumot nem tudott elmondani, és ezúttal sem vitte túlzásba a válaszadást.

Az őszinte válasz – és már egy egész sajtókörúton voltam, ahol végig hazudtam – az igazság az, és nem fog tetszeni az igazság, hogy nem tudom a választ erre a kérdésre.

Nem tudom. Tudom, hogy szeretem ezt a karaktert, és tudom, hogy nem állok készen arra, hogy búcsút mondjak. De ha eljön az idő, hogy búcsút mondjak, akkor büszkén fogom megtenni, tudva, hogy mindent elértem, amit szerettem volna ezzel a karakterrel, és hogy ezekkel a fiúkkal megosztva örökre karrierem egyik legkülönlegesebb élménye lesz. Szóval, ha itt az idő, akkor itt az idő. Ha nem, akkor nem. De jelenleg még nem tudom.

Tom Holland

Holland visszatérése már azelőtt is vita tárgyát képezte, hogy a Nincs hazaút bemutatásra került volna. A premier előtt Tom Holland azt mondta, hogy ő és színésztársai úgy tekintenek a filmre, mint “egy franchise végére”. Később Holland a most 25 éves színész úgy fogalmazott, hogy legfeljebb öt évig szeretné játszani a falmászót, s talán itt az ideje egy Miles Morales-filmnek.

Ezt követően a Sony Pictures producere Amy Pascal producer bejelentette, hogy Tom Holland még három Pókember-filmben magára ölti a szerepet. Ezt később Kevin Feige is kommentálta, megerősítette a terveket, de még a Pókember: Idegenben bemutatója után sem tudjuk, hogy ki következik a finálé után.

A Pókember: Nincs hazaút hatalmas siker, a Sony Pictures minden idők legnagyobb bevételét elért produkciója. De úgy tűnik, Tom Holland még mindig nem tudja, hogy ez volt az utolsó alkalom, hogy Pókembert alakít, vagy vele képzelik el a jövőben. A film egy látványos zárófelvonással zárta le Tom Holland Pókember-trilógiáját, amelyben Tobey Maguire és Andrew Garfield is visszatért a saját világukból Peter Parkerként.

Holland örül, hogy ennek részese lehetett:

Ez a film számomra olyan különleges élmény volt, amilyen csak lehet. Ezekkel a srácokkal osztozni a vásznon. Pókembert játszani eléggé elidegenítő élmény lehet, mert, tudod, mi vagyunk az egyetlen három fickó, aki megcsinálta. Szóval, megosztani ezt [Tobey-val és Andrew-val], ez egy csodálatos élmény volt, amiről csodálatos emlékeim vannak.

A befejezés után rengeteg kérdés felmerül a folytatással kapcsolatban, és úgy tűnik, hogy Tom Holland mellett Andrew Garfield is szívesen visszatérne egy újabb filmben. Bizonytalan a Pókember jövője, és Holland szerepe még mindig kérdéses ebben a Multiverzumban, senki sem tudja, mire készülnek a készítők.

Mint színész, számomra határozottan olyan érzésem volt, hogy ez volt az utolsó alkalom, amikor magamra ölthettem az jelmezt. Szóval rengeteg érzelmet váltott ki a búcsúzós jelenet, ami az egyik legnagyobb dolog az egész filmben.

Egyelőre csak azt tudjuk, hogy már dolgoznak a negyedik részen, de hogy kivel képzelik-e, ki lesz a főszereplő, ki ül a rendezői székbe, miután Jon Watts következő nagy projektje a Fantasztikus Négyes lesz, mind-mind megválaszolatlan kérdés marad az elkövetkező hosszú hónapokra.

Pókember
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Sólyomszem
Filmek

Florence Pugh körbevitt minket a Mennydörgők forgatásán

Láttuk a Mennydörgők első jelenetét a filmből, változott a filmcím és még...

Marvel 1943: Rise of Hydra
Játékok

Bemutatkozott a Marvel 1943: Rise of Hydra videójáték

Amerika Kapitány és Fekete Párduc második világháborús kalandja 2025-ben érkezik.