Wide Screen
Image default
Filmek

Tom Holland elárulta, hogy vajon Ben nagybácsit vagy Tony Starkot hozná vissza a halálból

A Pixar legújabb animációs filmje, az Előre bemutatója előtt arról kérdezték a Pókember-filmek sztárját, hogy mely karaktert hozná vissza a halálból.

A Pókember 3. munkálatai már elkezdődtek, nyáron pedig a forgatás is kezdetét veszi. Tegnap este az Előre díszbemutatóján elkerülhetetlennek tűnt, hogy a franchise címszereplőjét alakító Tom Hollandnak ne tegyenek fel kérdést a falmászóról. Így történt meg, hogy megkérdezték a színésztől, hogy melyik karaktereket hozná vissza a halálból, ám a válasz nem mindenkinek tetszett.

Úgy tűnik, hogy nemcsak a színész, de a riporter sem volt a helyzet magaslatán, hiszen kérdésében olyan karakterről is kérdezte a színészt, akit még hivatalosan nem láttunk a Marvel Moziverzumban. Ben nagybácsi, Tony Stark mellett még Gwen Stacy neve is elhangzott, akit hivatalosan nem láttunk a Marvel Moziverzumban, ám Holland Vasembert választaná, mert ismét szeretne Robert Downey Jr.-ral dolgozni. Sok rajongónak ez nem tetszett, és Redditen ki is fakadtak.

Eközben a Variety is közel férkőzött a színészhez, akik arról kérdezték, hogy ki támogatta őt az egész dráma ideje alatt, ami a Sony Pictures és a Disney között dúlt nyáron.

Tudjátok, mindenki támogatott. Abszolút mindenki, de Chris [Pratt] és én a színfal mögött álltunk, mielőtt felszólítottak a színpadra [a D23 Expón az Előre reklámozására], és akkor meséltem neki a hírt, amit még nem hallott. Azt mondta: „Nem, ez nem fog megtörténni. Kitalálják majd, és rendben leszel. Nagyon jó volt, hogy ott volt velem a sarokban, mert ő valaki olyan, akire igazán felnézek és értékelek. Örülök, hogy jó barátok vagyunk.
Tom Holland

Hogy Pókember útja merre vezet, még nem tudni, csak az biztos, hogy jövőre érkezik a Pókember 3., de hogy utána esetleg a Sony Pictures saját univerzuma keresztezi-e majd a Marvel Moziverzumot, kérdéses, bár a Morbius előzetesében Keselyű már feltűnt, így akár még az univerzumok egyesítése is összejöhet.

Még több a témában...

Tom Holland őrültnek nevezte a Pókember 3. forgatókönyvét, melyben Zendaya is visszatér

Kévés Bence Mihály

Roberto Orci, A csodálatos Pókember 2. írója egy Pókember spin-offon dolgozik

Vigh Martin

Tom Holland elárulta, ki az a két Bosszúálló, akivel egy szigeten ragadna

Kévés Bence Mihály

Úgy tűnik, hogy Adblock kiegészítőt használsz, blokkolod a hirdetéseket.

Segítsd a munkánkat azzal, hogy engedélyezed a weboldalon megjelenő hirdetéseket.

Zárd be, ha nem szeretnél támogatni minket | Segítség? Kapcsolat

Kövess minket a Facebookon