Filmkritikák

The Tender Bar kritika

George Clooney újabb próbálkozása filmkészítőként.

348
The Tender Bar

George Clooney iszonyú jó rendezőként indult annak idején, tele ígéretekkel hozta sorjában az Oscar-várományos filmeket. Nagyon hamar kikiáltottuk, hogy idősödve nem csak színészként érettségizett le sikeresen a Vészhelyzet hosszú éveit követően, hanem rendezőként is érzékenyen, jó szemmel tud hozzáállni a kiválasztott projektjeihez. 

Aztán sajnos történt valami. A sárm, a kiváló színészi alakítások megmaradtak, mellé a rendezői bátorság is és az odafigyelés is – a végeredmény azonban egyre többször mellément. Hullámzó lett a minőség, és az olyan filmek, mint a Bőrfejek, vagy éppen a Suburbicon: Tiszta udvar rendes ház elhozták azt az időszakot, amikor Clooney-t figyeljük, ám kicsit óvatosan közelítjük meg a munkáit. Jól tettük ezt tavaly is, mikor Az éjféli égboltot néztük a Netflixen, és azért most is vigyázzunk, ha bekapcsoljuk az Iskola a pult mentén-t a Amazon Prime-on. Megmaradt a minőségre való törekvés és az érzékenység is, csak az átütő erő hiányzik.

The Tender Bar

Ha úgy állunk hozzá, mint egy film, akkor Clooney legújabb rendezése végeredményben nem rossz bejegyzés – pusztán nincs benne semmi olyan, ami miatt rögtön úgy éreznénk, hogy szükség volt rá. J.R. Moehringer élettörténete elsőre izgalmasan hangzik pedig – adott egy egyedülálló anyuka, aki hazaköltözik a kis J.R.-ral a nagyapai házba, hogy onnan tengesse az életét, miközben az apuka már rég nem érdeklődik a család iránt, inkább vezeti országosan ismert rádióműsorát. Aztán a film során látjuk felnőni J.R.-t, akit az apja hangjának jelenléte mindig meghatároz, lehorgonyoz, de mégsem fog vissza sohasem túlzottan, inkább amolyan inspirációként lökdös előre. Először azért, hogy megfeleljen neki és egy szinte kerülhessenek, később pedig már inkább hogy bebizonyítsa, nincs rá szüksége ahhoz, hogy sikeres felnőtté váljon. Clooney az egész filmet ’70-es évekbeli nosztalgiába öltözteti – fura frizurájú alakok suhannak keresztül a sárga szűrővel átitatott, hangulatos amerikai utcákon, legendás rockzenéket hallgatva, átérezve a kor rezgéseit. Az egész nagyon kellemes, iszonyúan hívogató – még sincs benne semmi olyan, ami miatt érdemes lenne maradnunk.

The Tender Bar

Moehringer életéből ugyanis hiányzik bármiféle drámai konfliktus. Itt-ott van egy-két megbetegedés, ami azzal fenyeget majd, hogy lesz miért izgulnunk, de nagyon hamar lesöprik őket az asztalról mindenféle következmény nélkül. J.R. felnő, felveszik a Yale-re nehézségek nélkül, ott megismerkedik egy lánnyal, akit egész életében szeret, de a lány nem szereti vissza. Sikeres író lesz, újfent majdnem első próbálkozásra, és igazából… ennyi. Nincs konfliktus, nincs semmi olyan, ami miatt nekünk ezt a történetet tudnunk kell, nincs miről beszélni, de még csak olyan karakter sincs, aki miatt igazán lehetne izgulni. J.R. filmen is bemutatott élete ráadásul (az apai szálat leszámítva, ami talán nyújt némi támaszpontot) olyan szinten langyos és eseménytelen abban az időszakban, amit mi látunk, hogy az ember felteszi magának a kérdést, egyáltalán mi szükség volt erre a mozira?

Nos, a válasz erre Ben Affleck alakítása, akiről a film is kapta a címét. Affleck játssza ugyanis J.R. Charlie nagybátyját, aki egy bártulajdonos, márpedig nem akármilyen báré. Visszatérő vendégeivel irodalomról, filozófiáról és művészetekről beszélgetnek, a polcokon megférnek egymás mellett a szeszes italok és a könyvek – J.R. itt szerzi meg életének bölcsességét, itt válik belőle férfi, emellett az ember mellett, aki igazából amolyan apapótlékként is szolgál számára. Affleck mostanában egyre jobb alakításokat nyújt, és itt is elképesztően meggyőző mint a megbízható, egyszerű munkásember, aki valóban saját döntéséből nem ment egyetemre és nem tört nagyobb babérokra, mert elég volt neki az a közeg, amiben élt. 

The Tender Bar

Charlie, J.R., és igazából az egész család egy lassú, elmélkedős, bölcs hangulatban tengeti az életét, hullámozva, épp csak reagálva az élet nagy eseményeire. S bár nekik ez lehet elég, egy filmet sajnos ez nem tud teljes egészében kitölteni. Hiába Clooney érzékeny rendezése és kiváló hangulatteremtése, hiába a kellemes Affleck alakítás, sajnos nincs elég okunk arra, hogy ezt a filmet megnézzük, hiszen már az elkészítése sem volt túlzottan égető. Kár érte, de sajnos filmként ez így kevés.

Szerző
Orosz Ferenc

Filmes újságíró, hazai és külföldi kiadványoknál egyaránt. Általában kritikákat közlök, valamint filmfesztiválokról tudósítok. Emellett filmesként is tevékenykedem, többnyire írói/rendezői pozícióban.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...