Főoldal Sorozatok Teljesen leálltak az élőszereplős Pindúr pandúrok-sorozat fejlesztésével a Warner Bros. TV-nél
Sorozatok

Teljesen leálltak az élőszereplős Pindúr pandúrok-sorozat fejlesztésével a Warner Bros. TV-nél

Egyik televíziós társaság sem kér a Pindúr pandúrok élőszereplős feldolgozásából.

10
Pindúr pandúrok

Több mint két éve már annak, hogy bejelentették a nagysikerű rajzfilmsorozat, a Pindúr pandúrok élőszereplős feldolgozását. A forgatások 2021 tavaszán kezdődtek, de hamar kiderült, gond van a pilottal, ezért már az első résznél leállították a kamerákat. Akkor a csatorna főnöke cáfolta, hogy komoly gond miatt kell átírni a forgatókönyvet és újraforgatni az első részt.

Eltelt két év, és még semmi sem készült el a sorozatból, és most már biztosra vehető, hogy miután a The CW leállt az élőszereplős Pindúr pandúrok című sorozatának fejlesztésével, a sorozat hivatalosan is halott. A TVLine szerint a Warner Bros. TV nem fejleszti tovább a sorozatot. Májusban jelentették, hogy a The CW visszaadta a sorozatot – a tervezett Arrowverse spinoffal, a Justice U-val, az Archie Comics által inspirált Jack Changgal és a női főszereplő Zorro rebootjával együtt – a saját stúdióiknak, és így a stúdióknak ezután lehetőségük lesz arra, hogy továbbfejlesszék azokat. Egy halvány remény volt a Pindúr pandúrokra, de a mostani jelentés értelmében ennyi volt a lányok élőszereplős bemutatkozásának.

Pindúr Pandúrok élőszereplős feldolgozás évekkel a rajzfilm eseményei után játszódott volna, vagyis a sorozat inkább egy folytatásnak készült. A három szupercsaj felnőtt, s a kiábrándult huszonéves lányok azt nehezményezik, hogy nem volt gyerekkoruk, mert idejük nagy részében bűnözők ellen harcoltak. Most azonban egy új fenyegetés miatt újra meg kell tanulniuk csapatban dolgozni. Sziporka, a Pindúr Pandúrok vezetője elfojtott szuperhős-traumától szenved, ami miatt szorongva, magányosan él. Eközben Puszedli még mindig olyan sziporkázó karakter, mint régen volt. Mind Sziporka, mind pedig Csuporka esetében a külső mögött egy titkos személyiség húzódik meg, amelyek más fényben tüntetik fel őket, ahogy megismertük őket a rajzfilmekben.

A Pindúr pandúrok utolérte volna Blossomot (az Agents of SHIELD szereplője, Chloe Bennet, aki később távozott a sorozatból), Bubbles-t (a Descendants szereplője, Dove Cameron) és Buttercupot (a Broadway színésznője, Yana Perrault), akik egykor Amerika aprócska szuperhősei voltak, most azonban kiábrándult huszonévesek, akik neheztelnek amiatt, hogy a bűnüldözés miatt elvesztették a gyerekkorukat. Vajon beleegyeznek-e, hogy újra egyesüljenek, most, amikor a világnak nagyobb szüksége van rájuk, mint valaha? A pilotot leforgatták, mielőtt leállították volna a sorozatot.

Pindúr Pandúrok
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Harry Potter
Sorozatok

A sorozat producere elárulta, miben lesz más a Harry Potter új feldolgozása

Sorozat készül a Harry Potter-könyvekből, de miben lesz más, mint a filmekből?

The Last of Us Part II
Sorozatok

A Fekete Özvegy sztárja lehet Abby a The Last of Us 2. évadában?

Újabb pletykát olvashatunk Abby szereposztásáról, ezúttal korunk egyik legnagyobb színésznőjével hozták össze.

Ahsoka Marrok
BREAKINGSorozatok

Az Ahsoka 4. epizódja leleplezte Marrok személyazonosságát

Az Ahsoka 4. epizódja véget vetett a spekulációknak Marrok eredetéről.

The Walking Dead: Daryl Dixon
Sorozatok

A SAG-AFTRA engedélyével folytatódik a The Walking Dead: Daryl Dixon forgatása

A The Walking Dead: Daryl Dixon bemutatójára ősszel kerül sor, de már...