Főoldal Sorozatok Gond lehet a Pindúr Pandúrok adaptációval, mert átírják és újraforgatják a pilot részt
Sorozatok

Gond lehet a Pindúr Pandúrok adaptációval, mert átírják és újraforgatják a pilot részt

A színészek maradnak, de újraforgatják az első részt.

356
Pindúr Pandúrok

Még az év első negyedében számoltunk be arról, hogy gyerekkorunk rajzfilmsorozata, a Pindúr Pandúrok élőszereplős formában visszatérnek a képernyőre. A The CW márciusban bejelentette a színészgárdát, majd a forgatást is elkezdték, de úgy tűnik most, hogy valami gond támadt, hiszen egészen a tervezőasztalig mennek vissza, hogy átírják a pilot epizódot.

A Warner Bros. TV Group elnöke, Channing Dungey múlt héten még úgy fogalmazott a sorozattal kapcsolatban, hogy

Egy fantasztikus színésztrió áll rendelkezésünkre. Nem mondom, hogy nem volt kihívás. Életre kelteni egy gyerekeknek készült rajzfilmsorozatot élőszereplős formában, nagyon szép feladat volt, de szerintem nagyon jól sikerült.

Channing Dungey

Ehhez képest most a Deadline megerősítette, hogy még nem kerül műsorra a Pindúr Pandúrok adaptáció. Az amerikai csatorna egyelőre nem mondott le a projektről, de a legújabb hírek szerint nem úgy sikerült a pilot, ahogy szerették volna. A helyzet most az, hogy az írók és vezetők producerek, Diablo Cody és Heather Regnier átírják a forgatókönyvet, és várhatóan ennek eredményeként teljesen újraforgatják a pilot részt. Pozitívum az egészben, hogy nem tervezik újra leosztani a szerepeket, Chloe Bennet, Dove Cameron, Yana Perrault és Donald Faison játssza továbbra is a szuperhős lányokat.

Pindúr Pandúrok élőszereplős feldolgozás évekkel a rajzfilm eseményei után játszódik majd, vagyis a sorozat inkább egy folytatás lesz. A három szupercsaj felnőtt, s a kiábrándult huszonéves lányok azt nehezményezik, hogy nem volt gyerekkoruk, mert idejük nagy részében bűnözők ellen harcoltak. Most azonban egy új fenyegetés miatt újra meg kell tanulniuk csapatban dolgozni. A karakter leírásból kiderült, hogy a “Kiss Miss Tökéletes” Sziporka (Chloe Bennet) a Pindúr Pandúrok vezetője hiába rendelkezik több diplomával is, de elfojtott szuperhős-traumától szenved, ami miatt szorongva, magányosan él. Remélhetően a sorozatban visszanyeri erejét, s újra a csajok vezetője lesz majd – ám ezúttal saját szabályai szerint.

Mind Sziporka, mind pedig Csuporka esetében a külső mögött egy titkos személyiség húzódik meg, amelyek más fényben tüntetik fel őket, ahogy megismertük őket a rajzfilmekben. Puszedli (Dove Cameron) még mindig olyan sziporkázó karakter, mint régen volt. A bájos természetével hamar belopta magát Amerika szívébe, ugyanakkor a csábos felnőtt külső, egy ravasz és kemény belsőt takar. Kezdetben jobban érdekli a hírnév visszaszerzése, mintsem a világ megmentése, de talán egy ponton nemcsak minket, hanem önmagát is meglepi majd.

A Pindúr Pandúrok fénykorában Csuporka (Yana Perrault) egy lázadó tini volt. A sorozatban kiderül majd róla, hogy sokkal érzékenyebb, mint amit a kemény külső takar. Felnőttként azzal töltötte ideje nagy részét, hogy megpróbálta maga mögött hagyni a Pindúr Pandúrok-indentitását, és jelenleg is anonimitásban él.

A Pindúr Pandúrokkal legutóbb 2016-ban találkoztunk a Cartoon Network adón egy animációs feldolgozásban. Az adaptáció pilotját Diablo Cody és Heather Regnier írják, miközben a produceri feladatokat Greg Berlanti, David Madden és Sarah Schecter osztják szét egymás között.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Pindúr pandúrok
Sorozatok

A Pindúr pandúrok alkotója elárulta, mi volt a baj az élőszereplős feldolgozással

Próbálkoztak a Pindúr pandúrok élőszereplős feldolgozásával, de egy rész után törölték a...

Pindúr pandúrok
Sorozatok

Teljesen leálltak az élőszereplős Pindúr pandúrok-sorozat fejlesztésével a Warner Bros. TV-nél

Egyik televíziós társaság sem kér a Pindúr pandúrok élőszereplős feldolgozásából.