Főoldal Filmek Scott Derrickson most először beszélt, miért nem vállalta a Doctor Strange második részét
Filmek

Scott Derrickson most először beszélt, miért nem vállalta a Doctor Strange második részét

Már egy éve annak, hogy lelépett a rendező.

607
Doctor Strange

A Marvel Studios még 2019 nyarán jelentette be, hogy a Titkos Tanok mestere visszatér egy önálló filmben hamarosan, amire Scott Derrickson rendezőt igazolták második alkalommal. Majd 2020 év elején derült égből villámcsapásként jött a bejelentés, hogy kreatív különbségre hivatkozva lemondott a rendezés jogáról.

Derrickson nem teljesen mondott le a projektről, bár a rendezői feladatokat átpasszolta, vezető producerként továbbra is dolgozik a filmen – de mint tudjuk, ezt gyakorlatban úgy kell elképzelni, hogy már csak lélekben van ott. A távozás körülményeiről nem sok részlet derült ki az elmúlt egy évben, most azonban a filmrendező megtörte a csendet, és őszintén beszélt a távozása valódi okáról.

Közösségi oldalán megosztott bejegyzésében arról mesél a rendező, hogy néhány nehéz kreatív döntést hozott ebben az évben, de megígérte, hogy a 2008-as Amikor megállt a Föld című alkotás után nem hozza magát hasonló helyzetbe, nem fogja máshogy csinálni a filmet valaki más kérésére. Továbbá arról is beszélt, a producer feladata nem az, hogy vakon támogasson mindent, amit egy rendező akar. Kritikus lehet, ha a producer és a rendező ugyanazt a filmet akarja elkészíteni. A Doctor Strange folytatás pedig nagyszerű kezekben lesz Sam Raimi személyében.

Ahogy azt korábban is gondoltuk, a fő gondot a nézeteltérés okozta a felek között. Derrickson azt tervezte, hogy ő fogja elkészíteni a Marvel Moziverzum első horrorfilmjét – ahogy azt a bejelentés alatt is elmondták -, ez azonban nem egyezett azzal, amit a Marvel Studios fejese szeretett volna. A folytatást 2022. március 25-én fogják bemutatni az amerikai mozikban.

Scott Derrickson
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Deadpool & Rozsomák
Előzetesek

Egy visszatérővel befutott a Deadpool & Rozsomák végső előzetese

Ha nem akarsz minden poént lelőni, hagyd ki a Deadpool & Rozsomák...

Russo
BREAKINGFilmek

A Russo testvérekkel a Bosszúállók 5. és a Titkos háború rendezéséről egyeztet a Marvel Studios

Russo testvérek és a korábbi írók menthetik meg a következő két Bosszúállók-filmet.