Főoldal Filmek Rekordösszegért, 450M dollárért vásárolta meg a Tőrbe ejtve folytatásait a Netflix
Filmek

Rekordösszegért, 450M dollárért vásárolta meg a Tőrbe ejtve folytatásait a Netflix

Benoit Blanc visszatér, de ezúttal a Netflixen.

365
Tőrbe ejtve

A nagysikerű Tőrbe ejtve első részét még 2019 elején mutatták be a mozikban. Az eredeti történeten alapuló detektívfilm nagy siker volt, és ahogy az lenni szokott, a filmet jegyző Rian Johnson bejelentett egy második részt. A bejelentés után olyan kérdések fogalmazódtak meg bennünk, hogy mi lesz a megismert Benoit Blanc nyomozóval, ő fogja-e felgöngyölíteni a bűntetteket a második részben is, vagy valaki más fogja megkapni ezt a szerepet? Az éjjel erre is választ kaptunk a folytatás mellett.

A világ legnagyobb streamingszolgáltatója, a Netflix a hírek szerint hatalmas összeget fizetett ki a folytatásért. 450 millió dollárról beszélnek, hogy ennyibe került megvásárolni a Tőrbe ejtve folytatásának terjesztési jogát a Media Rights Capital-től. A Variety jelentéséből továbbá arra is fény derült, hogy nem egy, hanem két folytatást terveznek, s a főszereplőt alakító Daniel Craig mindkét filmben visszatér a detektív szerepében, miközben Rian Johnson író-rendező feladatokat lát el. Bár szigorú titoktartás előzi meg a folytatást, Johnson annyit elárult, hogy egy teljesen új szereplőgárdával lesz dolga – Daniel Craig kivételével -, és még a helyszín is más lesz az első filmből, valahol a nagyvilágban kérik fel Benoit Blanc nyomozót.

Az első részt a Media Rights Capital és a Lionsgate közösen mutatta be, és hatalmas sikert hozott. A sikerült jól mutatja, hogy a 40 milliós költségvetésből forgatott film világszerte több mint 311,4 millió dollárt hozott, miközben impozáns szereplőgárdával forgattak. Olyan nagy neveket láttunk az első részben, mint Daniel Craig, Chris Evans vagy Jamie Lee Curtis. Emellett pedig a film elnyerte az Oscar-gálán a legjobb eredeti forgatókönyvnek járó díjat is.

Néhány éve még elképzelhetetlennek tűnt, hogy a Netflix vagy bármelyik streamingszolgáltató ilyen horribilis összeget fizessen egy alkotásért, vagy legyen szó franchiseról, ehhez képest több nagyköltségvetésű filmen is dolgozik, bevásárolt a Resident Evil és a Tomb Raider címekből. A verseny kezd kiéleződni a szolgáltatók között, mert míg korábban nem akadt kihívóra a Netflix, addig az elmúlt években a Disney+ és az HBO Max, valamint a Paramount Plus is megjelent a piacon, amik szintén exkluzív tartalmakat készítenek.

Tőrbe ejtve
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Vaják 3. évad
Sorozatok

A Netflix bejelentette, hogy az 5. évaddal véget ér a Vaják

Két évadon keresztül még folytatódik a Vaják története a Netflixen.

Rebel Moon
Filmek

A Rebel Moon rendezői változatában lesz egy bizarr szexjelenet Ed Skrein és egy idegen között

6 órás rendezői változatot kap a Rebel Moon, és ebben bizarr szexjelenetet...