Hailee Steinfeld

PORTRÉ: Hailee Steinfeld, a Marvel legújabb üdvöskéje

Hailee Steinfeldet hamarosan Kate Bishopként láthatjuk.

Kevés olyan színész van, aki rögtön az első nagyobb alakításával Oscar-közelbe kerül. Anna Paquin még a ’90-es években nyert kislányként Oscart, Hailee Steinfeld is majdnem így járt, a Coen testvérek rendezték őt A félszeműben még egészen fiatalon, a bosszúszomjas kislány szerepe pedig nagyon magasra repítette Steinfeldet. Azóta talán a vártnál kevesebbet hallunk róla színészként, elindult azonban zenei karrierje is. Most viszont a Marvel Studios soron következő alkotása miatt került reflektorfénybe, hosszú hónapok pletykái után ugyanis hivatalossá vált, hogy ő játssza majd Kate Bishop karakterét a készülő Sólyomszem-sorozatban. Ismerjük tehát meg a Marvel legújabb üdvöskéjét.

Steinfeld Tarzanában, Los Angeles közelében látta meg a napvilágot, édesanyja belső építészként, édesapja személyi edzőként dolgozott. A családban volt egyébként egy színész, True O’ Brian, aki az elmondások alapján támogatta Steinfeldet is színészi ambícióiban. A fiatal színésznő családja egyébként meglehetősen soknemzetiségű, felmenői között zsidó, filippínó és afrikai ősöket is találunk.

Hawkeye' star Hailee Steinfeld fun facts and things you didn't know -  Insider

Hailee nagyon fiatalon, tízévesen került a showbizniszbe, rögtön olyan rövidfilmekben tűnt fel, melyek fesztiválsikereket arattak. Cameron Sawyer She’s a fox című, szinte minden rangos szemlét megjáró filmjében nyújtott alakításával hívja fel magára a figyelmet először. Ezt néhány reklám és kisebb televíziós szerep követi, majd jött az előbb említett A félszemű, mely rögtön Oscar-jelöléshez juttatta Steinfeldet. A Coen fivérek számára kulcsfontosságú volt, hogy megtalálják a megfelelő kislányt, több mint 15 ezer gyereket hallgattak meg, mire megtalálták a megfelelő színésznőt. A rendezők később a következőket nyilatkozták a casting-folyamattal kapcsolatban:

A jelentkezők nagy többsége már az első körben kiesett, abból az egészen egyszerű okból, hogy nem rendelkeztek semmilyen színészi képességgel, legalábbis ami a természetességet illeti.

Steinfeld érthető módon nagyon izgult kezdetben, idővel azonban megszokta a légkört:

Eleinte persze féltem, de amikor találkoztam Jeff-fel (Jeff Bridges, aki Oscar-díjat is nyert a filmben nyújtott alakításáért-a szerk.), éreztem a kedvességét, és megértettem, hogy mindketten ugyanabból a célból vagyunk itt.

Hailee ezt követően megkapta a 2013-as Rómeó és Júlia-adaptáció főszerepét. A szerephez egyébként fiatal volt (bár érdekes, Júlia Shakespeare klasszikusában is 14 éves), így némileg át kellett írni a forgatókönyvet. Még ebben az évben eljátszotta Petra Arkanian szerepét a Végjáték című filmben. A következő években elkezdett körvonalazódni Steinfeld karrierjének iránya. Független, izgalmas projektek és mainstream alkotások váltják egymást. Szerelemre hangszerelve, Hateship, Loveship, The Keeping Room az egyik oldalon és Tökéletes hang 2., Gyilkos gimi a második oldalon.

Romeo and Juliet Picture 16

A Tökéletes szó szerint berobbant az életembe, fantasztikus volt Rebel Wilson és Anna Kendrick oldalán forgatni, és külön öröm volt, hogy énekelhetek, hiszen ekkor már el akartam indítani a zenei karrieremet, de nem voltam biztos abban, hogy már készen állok. Ez a film rengeteget tett hozzá az önbizalmamhoz.

Az elmúlt néhány évben némileg visszafogottabb volt a filmes termés, előtérbe került a zene, olyan címek említhetőek meg Steinfeld oldalán, mint a Love Myself, a Capital Letters, a Most Girls, az Afterlife vagy a Your Name Hurts. Megemlítendő 2016-ból az Egy Magányos Tinédzser, Kelly Fremon Craig remek filmje, melyben Woody Harrelson mellett szerepel, és amely ismét kritikai elismerést hozott a színésznőnek, Golden Globe-ra is jelölték alakításáért. Vagy az ŰrDongó és a Pókember: Irány a Pókverzum, utóbbiban Gwen Stacy hangjaként hallhattuk. Aztán pedig jött a Dickinson, melyben a popkulturális ikonná avanzsáló kanadai költőnőt keltette életre, talán karrierje legjobb alakítását nyújtva. Steinfeld így nyilatkozott a projektről:

Mindig is elvarázsoltak azok a nők, akiknek igazán van mondanivalójuk, Emily pedig minden porcikájában ilyen. Egyáltalán nem számítottam ekkora sikerre, imádtam a szkriptet, de annyira abszurdnak tűnt a sorozat, nagyon örülök, hogy megtalálta a közönségét.

Amikor bejelentették, hogy elkészül a Sólyomszem-sorozat, és hogy Kate Bishop is szerepelni fog benne, a rajongók rögtön Steinfeldet szerették volna a szerepre. Sokáig csak pletykák voltak a témában, bár több utalást is kaptunk erre az elmúlt évben, míg végül december elején elrajtolt Sólyomszem Disney+ sorozat forgatási fotóin feltűnt a színésznő. Hivatalosan csak csütörtökön, a Disney 2020 Investor Day alatt erősítették meg, hogy Jeremy Renner a szó szoros értelemben is szárnyai alá vette ifjú tanítványát, Steinfeldet. Steinfeld előtt még hosszú út áll, hogy a Marvel Moziverzum egyik állandó szereplője legyen, de a Marvel Studios már kijelölte az utat a fiatalok előtt. Emellett pedig hamarosan, egészen pontosan januárban jön a Dickinson második évada.

Dickinson Trailer: Hailee Steinfeld Is Rebellious Poet in Apple TV+ Series  | Entertainment News

Hailee Steinfeld éppen a napokban töltötte huszonnegyedik születésnapját (december 11-én), egyértelműen a korosztálya egyik legtehetségesebb színésznője, s reméljük, a jövőben több olyan projektet választ, amiben ezt meg is tudja mutatni. Utólag is boldog születésnapot kívánunk neki!

Total
5
Shares
Previous Article
Penge

Kevin Feige biztosította a rajongókat, keményen dolgoznak Mahershala Ali Penge című filmjén

Next Article
Black Adam

Dwayne Johnson már a Black Adamra gyúr, és még a forgatás kezdési időpontját is elárulta

Related Posts