Szellemirtók - Az örökség

Néhány ismerős arccal befutott a Szellemirtók – Az örökség vadonatúj előzetese

Novemberben a mozikban az új Szellemirtók-film.

Az eredetileg tavaly nyáron debütáló Szellemirtók – Az örökség című film bemutatóját a koronavírus-járvány miatt többször is el kellett halasztani. Végül a stúdió úgy döntött, hogy a mozikban és idén ősszel fogják műsorra tűzni a ’80-as évekbeli klasszikusának közvetlen folytatását. Egon unokáira fókuszál a történet, akikből a Szellemirtók következő generációja válik, amikor egy új városba költöznek, s természetfeletti dolgokra és lényekre lesznek figyelmesek.

A Sony Pictures kőbe véste az új időpontot, amihez ma kaptunk egy új előzetest is. A trailer nagy hangsúlyt fektet az eredeti Szellemirtók csapatára és az új, tinédzserekből álló csapatra, akik ott folytatják majd, ahol a nagyok abbahagyták harminc évvel korábban. Kapunk néhány archív felvételt az eredeti csapatról is, majd a trailer legvégén megszólal az összetéveszthetetlen telefoncsörgés is, de akár még Bill Murray által játszott Peter Venkmant is kiszúrhatjuk. Ezentúl pedig tele van őrült, akciódús jelenettel az új videó.

Az eredeti szereplők mellett tele ismerős arcokkal várjuk a folytatást. Az eredeti filmekből visszatér Bill Murray, Dan Aykroyd, Ernie Hudson, Sigourney Weaver és Annie Potts, új belépőként csatlakozott J.K. Simmons, Bokeem Woodbine, valamint Tracy Letts, de a történet két főszereplője Mckenna Grace és Finn Wolfhard karakterei lesznek. A gyerekek az egyedülálló anyjukkal Oklahoma vidékére költöznek, ahol felkeresik a néhai nagyapjuk romos parasztházát. (Csak feltételezés, hogy a nagyapa nem más, mint az elhunyt Harold Ramis karaktere, Ego Spengler.) Innentől kezdve a dolgok pedig nem várt fordulatot vesznek, ám a gyerekek furcsa tanáruk (Paul Rudd) vezetésével a természetfeletti titkok felfedezésére indulnak.

Az új film több ízben is kötődik az eredeti filmhez. Nem elég, hogy visszatérnek az eredeti szereplők, de a film forgatókönyvén még az a Ivan Reitman is dolgozott, akitől láttuk az 1984-es filmet és annak a második részét. Most azonban az irányítást fiára, Jason Reitmanre bízta.

A Szellemirtók – Az örökség bemutatójára november 11-ére kerül sor, két héttel a Hálaadás napi hosszú hétvége előtt.

Total
1
Shares
Previous Article
Az ördögűző

Egy Az ördögűző-trilógián dolgozik a Blumhouse, amiben Ellen Burstyn visszatér Chris MacNeil szerepében

Next Article
Loki

Kate Herron rendezőtől megtudtuk, hogy miért vágták ki a Stark-torony jelenetet a Loki-sorozatból

Related Posts

Ne maradj le a hírekről, kövess minket a Facebook-on is!