Főoldal Filmek Bejelentették, hogy mikor kerül mozikba a Szellemirtók – Az örökség folytatása
Filmek

Bejelentették, hogy mikor kerül mozikba a Szellemirtók – Az örökség folytatása

A vártnál előbb jön a Szellemirtók - Az örökség folytatása.

66
Szellemirtók - Az örökség

A Sony Pictures hivatalosan még 2019-ben szerette volna bemutatni a Szellemirtók-franchise következő részét a Szellemirtók – Az örökség címen. A stúdió 2016-ban próbálkozott egy reboottal, ami elbukott, és gyakorlatilag a kurdarc után döntettek úgy, hogy inkább az eredeti sorozatot folytatják. A film bemutatóját többször is el kellett halasztani a koronavírus-járvány miatt, mielőtt végül 2021 novemberében a mozikba került.

A Szellemirtók – Az örökség fogadtatása találóan jónak mondható, a rajongók imádták az új részt, míg a kritikusok vegyesen írtak róla, de többnyire pozitívan nyilatkoztak. A film végül csak 197 millió dollárt hozott világszerte, de a világjárvány kellős közepén 75 millió dolláros költségvetésből készült mozifilm elég stabil siker volt. Sokáig beszéltek a folytatásról, majd április végén a Las Vegas-i CinemaCon alatt a Sony Pictures igazgatója megerősítette, hogy készül a következő film. Most pedig végre azt is megtudtuk, hogy mikor mozikba a film.

A Variety értesülése szerint a készülő film 2023. december 20-án kerül a mozikba. Bár a folytatás sztorija nem ismert, mindössze annyi biztos, hogy New York City visszakerül a cselekmény központjába, magyarul ott folytatódik a kaland, ahol az eredeti klasszikusok.

Az előző részt Jason Reitman rendezte, a forgatókönyvön pedig Gil Kena-val közösen dolgozott. Főszerepben Carrie Coon, Finn Wolfhard, Mckenna Grace, Paul Rudd, Celeste O’Connor, Logan Kim, Bokeem Woodbine, Oliver Cooper, Bill Murray, Dan Aykroyd, Ernie Hudson, Sigourney Weaver és Annie Potts volt látható.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Joker: Folie à Deux
Filmek

A Joker: Folie à Deux rendezője új képet osztott meg a szakadó esőben álldogáló Joaquin Phoenix karakteréről

Pontosan egy év múlva mutatják be a mozikban a nagysikerű Joker folytatását.

Az ördögűző: A hívő
Filmek

NYEREMÉNYJÁTÉK: Páros belépőket nyerhettek Az ördögűző: A hívő premier előtti vetítésére

Elsők között nézhetitek meg Christopher Nolan új filmjét, Az ördögűző folytatását.

Mancs Őrjárat: A szuperfilm
Filmek

Box Office: Az Alkotó és a Fűrész X se tudta megszorongatni a Mancs Őrjáratot

A Mancs Őrjárat vitte a hétvégét, egy eredeti sci-fi és egy horror...

Disney
Filmek

A Disney-mesék és filmek valóságos helyszíneinek TOP 30-as listája

Kiadták a TOP 30-as listát, amivel találkozhatták a Disney-mesékben és filmekben.