Főoldal Filmek A Szellemirtók – Az örökség folytatása új rendezőt kapott
Filmek

A Szellemirtók – Az örökség folytatása új rendezőt kapott

Gil Kenan veszi át Jason Reitman helyét a Szellemirtók folytatásánál.

631
Szellemirtók - Az örökség

A Sony Pictures még tavasszal bejelentette, hogy a Szellemirtók folytatása 2023. december 20-án kerül a mozikba, és a hivatalos közleményben megemlítették, hogy az első film rendezője, Jason Reitman újra a kamera mögé áll. Most azonban arról kaptunk hírt, hogy Jason Reitman nem tér vissza, s helyét az első részt is jegyző Gil Kenan veszi át.

A Deadline pár napja arról számolt be, hogy a cím nélküli folytatás már új rendezőt kapott, és a korábbi rész írója/executive producere, Gil Kenan veszi kézbe az irányítást, aki korábban olyan filmeket készített, mint például a Rém rom, a Szikraváros, az A fiú, akit Karácsonynak hívnak és a Poltergeist – Kopogó szellem 2015-ös feldolgozása.

ő lesz az új rendező, míg Reitman producerként dolgozik tovább a projekten.

Abszolút megtiszteltetés felvenni a protoncsomagot és a kamera mögé lépni a Spengler család saga következő fejezetéhez. Bárcsak visszamehetnék 1984-be, és elmondhatnám a Mann Valley West hatodik sorában ülő gyereknek, hogy egy nap ő rendezhet majd Szellemirtók-filme.

Gil Kenan

Bár Reitman feláll a rendezői székben, teljesen nem mond le a filmről, mivel továbbra is producerként erősíti a csapatot, és támogatja majd az új rendezőt. “Néhány évvel ezelőtt apám átadta nekem az Ecto-1 kulcsát, és együtt megcsináltuk a Szellemirtók – Az örökség című filmet. Nem lehet szavakkal kifejezni, mennyire hálás vagyok, hogy apámmal az oldalamon készíthettem filmet. Most itt az ideje, hogy átadjam ezeket a kulcsokat kreatív társamnak és Szellemirtó-társamnak, Gil Kenannak, egy briliáns rendezőnek, aki életben tartja majd a Spengler-szellemet. Csak remélni tudom, hogy producerként meg tudom adni neki azt a gondosságot és támogatást, mint amit apámtól kaptam” – tette hozzá Reitman.

Sokat nem árultak el a folytatásról, de miután Az örökség egy vidéki helyszínen játszódott, megerősítést kapott, hogy a folytatásban visszatérünk a franchise megszokott helyszínére, s a kísérteties kalandok New York utcáin folytatódnak. További jó hír, hogy az előző rész főszereplői visszatérnek, így Carrie Coon (Callie Spengler), Finn Wolfhard (Trevor), Mckenna Grace (Phoebe) és Paul Rudd (Gary Grooberson) újra eljátszhatja korábbi szerepét. Hivatalos választ nem kaptunk arra, hogy Bill Murray, Dan Aykroyd és Ernie Hudson visszatér-e, de a stáblista alatti jelenet után mérget fogadnánk a visszatérésükre.

Szellemirtók - Az örökség
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Szellemirtók - Az örökség
Filmek

A Szellemirtók: Az örökség folytatása New Yorkon kívül, a történet Londonban, az Egyesült Királyságban folytatódik

Ecto-1 már megérkezett a királyságba, jövő hónaptól pedig forog a következő Szellemirtók.

Szellemirtók - Az örökség
Filmek

Bejelentették, hogy mikor kerül mozikba a Szellemirtók – Az örökség folytatása

A vártnál előbb jön a Szellemirtók - Az örökség folytatása.

Szellemirtók: Az örökség
Filmek

A Szellemirtók – Az örökség minden várakozást felülmúlt, tényleg ennyire jó lett?

A Szellemirtók franchise legújabb része uralta a mozikat hétvégén.