Főoldal Filmek Michael Bay után a Creed 2. rendezője veheti kézbe az egyik új Transformers-film sorsát
Filmek

Michael Bay után a Creed 2. rendezője veheti kézbe az egyik új Transformers-film sorsát

Megtalálták Michael Bay utódját a Transformers széria élén?

449
Transformers

A legújabb hírek szerint könnyen lehet, hogy megtalálták Michael Bay utódját a Transformers franchise élén. Úgy tudni, hogy három új filmet is bekészített a stúdió, s ebből az egyiket a Creed 2. részt is dirigáló Steven Caple Jr. kapja meg. A rendező már tárgyal a stúdióval.

A The Hollywood Reporter fülébe jutott, hogy Caple már megkezdte a tárgyalásokat a kiadóval, hogy az Arthur király: A kard legendája forgatókönyvírójával, Joby Harold-dal közösen tető alá hozzák az egyik új Transformers-filmet, amit a tervek szerint 2022. június 24-én szeretnének bemutatni a mozikban. A projektről mindössze annyit tudni, hogy állítólag nem az a bizonyos animációs film lesz, amin egy ideje már dolgoznak, hanem várhatóan az élőszereplős feldolgozás újraindítása, azaz egy reboot Michael Bay után. Ezen felül pedig a Paramount Pictures stúdió egy másik filmen is dolgozik a Gyagyás gyilkosság írójával közösen, James Vanderbilt-tel. Úgy tudni, hogy Vanderbilt forgatókönyve a Beast Wars-ról szól.

Az utolsó Transformers-film az ŰrDongó volt Travis Knight rendezőtől, s a filmszéria legjobb kritikáját kaparintotta meg Bay sorozata után. A siker után Lorenzo di Bonaventure producer tudomásul vette, hogy mire van szüksége a rajongóknak. Nem elég a látványorgia manapság, szükség van jól felépített történetre, de ami még ennél is fontosabb, hogy szerethető karakterekre. A Collider készített interjút a producerrel még 2019 márciusában, aki akkor így értékelte a dolgot:

Számos tanulságot levontunk az ŰrDongóból. Az egyik, hogy megvan a szabadság, hogy majdnem bármilyen történetet elmeséljünk. A másik, hogy a karakter és az érzelem erejével milyen erősen azonosulni tudott a közönség. Tudom, hogy a következő Transformers-film, ami egyébként egy próba is lesz, hogy az ŰrDongó és a Bay filmeket vegyítsük… egy kicsit több Bayhem. És egy kicsit több a szerelembe eső karakterből a film érzelmi dinamikáján belül.

Ami pedig Harold munkásságát illeti, állítólag ő dolgozik most az Obi-Wan Kenobi Disney+ sorozat átírásán is, miután az első forgatókönyv túlságosan hasonlított a The Mandalorian sztorijára, ezért a Lucasfilm a forgatás első napján leállította a kamerákat, a színészeket pedig hazaküldte pihenni. Bár Steven Caple Jr. új vizekre evez a hírek szerint, szerencsére a Creed szériáról sem kell lemondanunk, hiszen pletykák szerint Michael B. Jordan kezébe veszi a dolgot, s rendezőként is kipróbálja magát a harmadik rész élén.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Transformers: A fenevadak kora
BREAKINGFilmek

A régóta várt Transformers és G.I. Joe crossover végre elkészül

A G.I. Joe szuperkatonái és Transformerek összefognak a filmvásznon.

Transformers: A fenevadak kora
Filmek

A Transformers producere azt ígéri, jönni fog a G.I. Joe crossover

Úgy tűnik, továbbra is komolyan gondolják az Autobotok és az elit katonák...

Transformers: A fenevadak kora
Filmek

Mire számíthatunk 2024-ben Transformers-téren?

Optimusz és Megatron lassan negyven éve vívják végtelen csatájukat a televíziók és...