Főoldal Előzetesek Magyar szinkronnal is átélhetjük Valak előbukkanását Az apáca II. első előzetesében
Előzetesek

Magyar szinkronnal is átélhetjük Valak előbukkanását Az apáca II. első előzetesében

Az apáca 2. első előzetesében visszatér a Démonok között legfélelmetesebb démonja.

39

A film a 2018-as Az apáca című film folytatása, amely 365,5 millió dolláros globális bevételével minden idők legnagyobb bevételt hozó filmje lett a Démonok között-univerzumban. A film középpontjában egy démoni apáca állt, akit Bonnie Aarons alakított, a film cselekménye pedig 1952-ben játszódott. Aarons először a Démonok között 2. részben játszotta el a szerepet.

A második rész előzetesét még július elején mutatták be, most pedig már magyar szinkronnal is átélhejük Valak hátborzongató visszatérését. A történet szerint egy francia lelkész kegyetlen, megmagyarázhatatlan halált hal a saját templomában. A gondos nyomozás kideríti, hogy nem az övé az egyetlen különös haláleset. Valami elindult kelet felől, és egymás után szedi áldozatait. Csak egy valaki van, aki szembenézett már egy ilyen erejű démonnal: az ártatlan, fiatal apáca, Irene nővér (Taissa Farmiga). A nagyhatalmú egyház ezért újból őt szemeli ki arra a lehetetlen feladatra, hogy harcba szálljon a démonnal. Aki nem más, mint a nővér régi ellensége, a pokol követe, Valak. Egy bentlakásos leányiskola ódon falai között találkoznak: a lányok és nevelőik mind a démon túszai és lehetséges áldozatai. Nem tudni, kit száll meg. Nem tudni, kit fog megkínozni. Irene retteg, de nem kételkedik benne, hogy meg kell próbálnia legyőzni a legyőzhetetlent.

A horror műfaj nagy művésze és a Démonok között-univerzum megteremtője, James Wan ezúttal nem rendezőként, hanem producerként vesz részt Peter Safran oldalán. Az univerzum eddig nyolc filmet számlál, a legújabb részt pedig egy rutinos rendezőre bízták, hiszen Chaves irányította az előző részt, a 2021-es Démonok között: Az ördög kényszerített, amely a franchise-t 2 milliárd dollár fölé repítette a globális jegypénztáraknál.

A franchise kilencedik filmje, Az apáca 2. szeptember 7-én érkezik a magyar mozikba a New Line forgalmazásában. A stúdiónak további tervei vannak a sorozattal, a Démonok között: Utolsó rítusok címmel, amely a fő franchise utolsó részének ígérkezik, és amelynek főszereplői Patrick Wilson és Vera Farmiga (Taissa Farmiga húga).

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Marvelek
Előzetesek

A Marvelek harmadik előzetese már magyar szinkronnal is elérhető

Nézd meg a Marvelek új előzetesét magyar szinkronnal.

Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája
Előzetesek

Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája új előzetese bemutatja Panem disztópikus világát

Rachel Zegler és Tom Blyth életükkel daccol Az éhezők viadala: Az énekesmadarak...

Aquaman és az elveszett királyság
BREAKINGElőzetesek

Jason Momoa és Patrick Wilson Atlantisz megmentésére siet az Aquaman és az elveszett királyság első előzetesében

Végre bemutatták az Aquaman és az elveszett királyság előzetesét, amitől leesett az...