KRITIKA: Az alapító

Zseniális és könyörtelen módon mutatják be az egyik legnagyobb popkultúra alapját. Fogyasztásra hamburgert, sült krumplit és kólát tudunk ajánlani.

Zseniális és könyörtelen módon mutatják be az egyik legnagyobb popkultúra alapját. Fogyasztásra hamburgert, sült krumplit és kólát tudunk ajánlani.

A leaderben a popkultúra szót hoztuk, amihez most hozzácsapjuk még az amerikai szót is, és sokaknak talán ettől el is megy a kedve. Mégis mit érdekelnek bennünket az amerikai szokások, hiszen még azt sem tudják, hogy hol van Magyarország – tehetik most sokan fel a kérdést. Ez azért nem teljesen igaz – legalábbis a mondat eleje -, hiszen egy olyan igaz történet dolgozott most fel John Lee Hancock rendező, aminek alapját sokan eddig nem ismerték, de magával a termékkel nap mint nap találkoznak. Nem másról van szó, mint a McDonald’s-ról, arról a hamburgeres és sült krumplis zabálós helyről, melyet olyan fura aranyívek díszítenek. Igen, a világ egyik legnagyobb franchise rendszeréről beszélünk, a világ minden pontján megtalálható – kivéve azokat a városokat, ahonnét kitiltották -, és amit garantáltan mindenki ismer.

Bemutatjuk a McDonald’s alapanyagait: egy jó rendező, frankó forgatókönyv és ütős színészek. A film maga zseniális, habár nagyon nehéz eldönteni, hogy a főszereplőt most szeressük tettéért, vagy utáljuk. Hancock-ot sem teljesen értjük. Gyorsan felkutattam munkásságait, és arra jutottam, hogy ő javarészt inkább drámákkal foglalkozott, ilyen kis aranyos és megható filmekkel. Csakhogy Az alapító című filmre korántsem illenek az efféle jelzők. Inkább mondhatjuk rá, hogy egy becstelen és undok történetet feldolgozó mű. Filmünk főszereplője Ray Kroc (Michael Keaton), aki rendkívül lelkes, pozitívan látja a dolgokat, és nem utolsó sorban üzletember. Mindent megtesz, hogy egyről a kettőre jusson, és mikor már azt gondolja, hogy mindent elbukott, akkor találkozik Dick (Nick Offerman) és Mac McDonald-dal (John Carroll Lynch), az egész brend kitalálójával. Kroc-ot egyszerűen lenyűgözik a dolgok, amiket a McDonald fivéreknél lát. Soha ehhez foghatót nem látott még: miként lehet az egyszerű hamburgeres bodegából egy sokkal nagyobb forgalmat generáló kisvállalkozást csinálni, miként lehet elkerülni, hogy plusz pincéreket foglalkoztassunk csak azért, hogy kiszolgálják az autósokat, miként lehet kis helyen összehangolni a munkafolyamatokat, hogy senki se hátráltassa a másikat és hogyan lehet minél rövidebb idő alatt kiszolgálni a vendégeket. Kroc azonnal felkapja fejét, kisiparosként azonnal meglátja a McDonald-ban rejlő lehetőségeket: a nagy dolgok kis dolgokból születnek. „Franchise! Franchise! Franchise!” Kroc rájön, hogyan lehet kiterjeszteni az Államok egészére a McDonald’s-ot, és sok-sok pénzre szert tenni vele.

Már a film előtt felmerült bennem a kérdés, hogy oké, rendben van, de túl szép is lenne, ha minden annyira gördülékenyen és egyszerűen ment volt. Sajnos az élet igazolja önmagát. Ray Kroc nem az tipikus átlagpolgár, aki segít bárkin, és aki csak úgy lemond gazdagságról. Vírusként terjed a nyugati parttól a keleti partok felé, miközben felzabálja ellenfeleit, sőt becsületességük miatt szegény valódi alapítókat is (McDonald testvéreket) kijátssza. De feleségese (Laura Dern) sem úszhatja meg, vacsora közepén fapofával Kroc egyszerűen közli, elválnak. Az a tipikus patkány alak, aki eltapos mindenkit, csakhogy neki jó legyen, holott nem kis dolgot vitt végbe. Ray csak kapott a lehetőségen, hogy a világ egyik legnagyobb vállalkozását indítsa be, melyben ő csak az alapot, a márkát, a nevet adja, a munka piszkos részét eladja, és csak a jól megérdemelt luxusra fordítja minden idejét.

Nem az első, s nem is az utolsó ilyen történet, melynek így kellett alakulnia. Ha Michael Keaton gerinctelen karaktere nem létezett volna, akkor talán nem ismernénk ezt a gyorséttermi láncot, s nem lennénk ilyen kövérek sem. Keaton remekül hozta a rábízott szerepet. Végig lelkes volt, egyszerűen élvezte játszani a rábízott szerepet. Ő tipikusan az a fickó, akinek az efféle kőbunkó szerepek jól állnak, és olyan átéléssel tudja visszaadni, mint senki más.

VÉGSZÓ

Remekül filmre vitt igaz történet, ugyan nem a legjobb példája annak, miképp váljunk sikeressé, de ismerjük a Facebook történetét is: becstelen út vezet a csúcsra. Amit Michael Keaton pazar módon valósít meg. A film egyetlen hibája, hogy csak egyik, az ékesen csillogó oldalát mutatja be, nem látjuk a sötétebb, vitákat kiváltó McDonald’s “reklámokat”. Hogy jót tett, vagy sem, ezt mindenki döntse el maga.

Total
0
Shares
Previous Article
The Batman

Ben Affleck nem csak a rendezői székét, hanem a szerepét is dobhatja

Next Article

KRITIKA: Körök

Related Posts

Ne maradj le a hírekről, kövess minket a Facebook-on is!