Wide Screen
Image default
BRÉKING Kritikák

KRITIKA: anyám!

Darren Aronofsky rendező, Jennifer Lawrence és Javier Bardem közös filmje lesz az év egyik legbotrányosabb mozija. Nee, anyám!

Íme az év, sőt, az elmúlt évtized legsokkolóbb, legfelkavaróbb és legbotrányosabb filmje. És ki gondolta volna, hogy ezt pont Darren Aronofsky fogja szállítani nekünk? Na nem mintha az arthouse-direktor a korábbiakban nem alkotott volna olyan kacifántos, kicsit “magábafordulós”, de mindenképpen emlékezetes műveket, mint a Rekviem egy Álomért, A forrás, vagy éppen a Fekete Hattyú. Azonban manapság a direktor mintha a közönségfilm felé evezett volna, amit saját bevallása szerint már legalább tíz éve igyekezett elérni. Legutóbbi filmje, a Noé, bár rendelkezett szerzői jegyekkel, mégis sokkal inkább volt egy önmagát teljes mértékben felvállaló, bibliai blokbuster (abban a műfajban mozogva, amit Mel Gibson még 2005-ben futtatott sikerre A passió-val, s melynek most a folytatását is tervezi). A film sok szinten bukott meg: sem a kritikusok, sem a nézők szívébe nem tudta magát igazán belopni, újonnan bizonyítva, hogy Darren az arthouse-ban kiváló, és éppen ezért érdemes is neki kizárólag ott mozogni.

Arra azonban nem lehetett felkészülni, amivel visszatért idén a kultrendező a velencei Lidóra. Az anyám! premierjét gondosan és óriási titokban felépített reklámkampány előzte meg, mely egy olyan film ígéretét keltette, amely a nézőközönség szívét egészben fogja kitépni (lásd az első teaser-posztert). A filmben ráadásul a manapság egyik legkelendőbb színésznő, Jennifer Lawrence kapta a főszerepet, aki nem mellesleg a rendező jelenlegi kedvese. Ezek alapján a végeredmény nem lehetett rossz, főleg hogy arra meg végképp fel lehettünk készülve, hogy Aronofsky a Noé után kellőképpen ki akarja majd köszörülni a csorbát.

Az első gondolat, ami a néző fejébe ötlik, miközben a filmet nézi, az az, hogy hogyan volt képes ez a fickó ennyi borzalomnak kitenni a saját barátnőjét. Az anyám! című filmet ugyanis leginkább ahhoz tudnám hasonlítani, mikor egy kiállításon szembekerülünk egy bűzölgő szemetesládával, és azt művészetként kell értékelnünk. Az anyám! egy óriási hullámvasút, egy őrületes túlzásokba eső trash-arthouse mozi, mely lassacskán vezet be az őrületébe, majd belelök egy örvénybe, hogy aztán jól megrágjon, majd kiköpjön a moziterem padlójára. Igen, a film ennyire excentrikus, undorító, művészi, rétegzett és sokkoló.

Hogy ez mennyire számít filmtörténeti mérföldkőnek, vagy egyáltalán értékelhető, filmművészeti alkotásnak, az vitatható természetesen. Azt nem vitathatjuk el a filmtől, hogy a körülötte lévő alkotók mind tudják mit csinálnak: profi műről van szó, nem egy amatőr munkájáról, aki igyekszik mindenféle sokkoló elemet belezsúfolni a filmjébe, merthogy az művészet. Nem, Az anyám! profi munka, egy biztos kezű rendező alkotása. Az viszont kérdés marad, hogy erre mi szükség van, és hogy mennyire kell, vagy mennyire lehet értékelnünk az effajta őrületet?

Azt viszont nem lehet elvitatni a filmtől, hogy kétségkívül képes érzelmeket kelteni a nézőkben, amire manapság már nagyon kevés mozi képes. A moziteremben ülve az egész közönségen érezni lehetett a sokként végighullámzó érzelemforgatagot, amit a film közben megéltek, és aminek a sajtótájékoztatón hangot is adtak. Megjegyezendő, hogy az eseményen az is elhangzott, hogy a mozit egy anyatermészetről szóló allegóriaként kell értelmezni, aminek tudatában sokkal több értelme van a látottaknak, és mindezt jó lett volna esetleg a film előtt is tudni, ugyanis elsőre nem biztos, hogy ez a benyomása támad a nézőnek.

Az anyám! hazai bemutatója 2017. október 19-én lesz, a filmet a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon láttuk.

VÉGSZÓ

Az anyám! tehát egy hibásan tökéletes, felforgató, sokkoló film, melyért már azért is érdemes elmenni a moziba, hogy megtapasztaljuk, és aztán heves viták közepette kitárgyaljuk, már ha van olyan ember, aki aztán hajlandó lesz beszélni hozzánk. Kétségkívül érdemes és fontos alkotás, csak annyi marad a kérdés, hogy hol kell megszabnunk azt a bizonyos határt? Mikor szűnik meg valami művészi önkielégítésnek és szándékos provokációnak lenni, és mikor válik valódi művészetté?

9

Történet

9.0/10

Színészek

10.0/10

Rendezés

8.0/10

Hangulat

10.0/10

Látvány

8.0/10

PRO

  • Mesteri munka
  • Képes érzelmeket kiváltani

KONTRA

  • Felkavaró
  • Ízléstelenség határán mozog

Még több a témában...

KRITIKA: X-Men: Apokalipszis

Kévés Bence Mihály

Két új kép érkezett az Utazók sci-fihez

Kévés Bence Mihály

Az X-Men: Dark Phoenix munkáival is végeztek

Kévés Bence Mihály

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Elfogad Tovább