Főoldal Filmek Kiszivárogtak az Avatar-folytatások címei?
Filmek

Kiszivárogtak az Avatar-folytatások címei?

James Cameron rendező jelenleg két Avatar-filmen dolgozik, a másodikon és a harmadikon, de ezek címeit eddig nem árulták el.

584
Avatar

James Cameron rendező jelenleg két Avatar-filmen dolgozik, a másodikon és a harmadikon, de ezek címeit eddig nem árulták el.

Lassan már elfelejtettük az Avatar franchiset, annyit kellett várnunk rá, hiszen James Cameron rendező még 2009-ben mutatta be az első részt, ami nemcsak úttörőnek számított IMAX 3D technológia terén, de az egyik legnagyobb haszonnal dolgozó film is volt, de így is közel egy évtizedet kellett várni a folytatásokra.

Aztán 2017-ben fellélegezhettünk, hiszen végre bejelentették, hogy nem váratják tovább a rajongókat, hiszen elkészültek az Avatar négy folytatás forgatókönyvével, így jöhet a várva várt második rész. A rendező több mint egy éve dolgozik az Avatar második és harmadik részén, de közel sem garantált a további két film elkészítése, ugyanis a 20th Century Fox csak akkor enged zöld lámpát a negyedik és ötödik résznek, ha az Avatar 2. és 3. elég sikeresek lesznek, és nem szabad elfelejteni, időközben a Disney felvásárolta a Foxot, így nekik is lesz beleszólásuk a történetbe, mindezt úgy, hogy Sigourney Weaver a napokban elárulta, hogy ő már az Avatar 4-5. részen dolgozik.

Most azonban eljött az ideje, hogy ne csak számokként hivatkozzunk ezekre a filmre, történt ugyanis, hogy a BBC News dolgozóinak kezébe került az a titkos dokumentáció, ami az Avatar-folytatások lehetséges filmcímeit tartalmazta. A hírek szerint a következő címeken érkeznek az Avatar részek:

  • Avatar: The Way of Water
  • Avatar: The Seed Bearer
  • Avatar: The Tulkun Rider
  • Avatar: The Quest for Eywa

A felsorolt címek közül a The Way of Water alcím egészen hihető, hiszen Cameron számos alkalommal elmondta, hogy az Avatar 2 számos jelenete víz alatt játszódik, ahol szemünk elé tárul Pandora bolygó óceánjainak ökoszisztémája. Ugyanakkor ha jobban megnézzük ezeket a címeket, akkor elsőre furcsának tűnhetnek, hiszen a sci-fi műfajban nem szokás így elnevezni az egyes alkotásokat, sokkal inkább helytállók egy könyvsorozatban, persze ettől függetlenül még igazak lehetnek.

A stúdió eddig még nem erősítette meg, hogy valóban ezek lennének az Avatar-folytatások címei, de elképzelhető, hogy a BBC News rosszul számolt be a hírről. Továbbá azt sem szabad elfelejteni, hogy nagyon messze vannak a premierek, még a második rész bemutatójára is csak 2020. december 18-án kerül sor, a harmadik részt 2021. december 17-én, az Avatar 4. 2024 december 20-án, az ötödik részről már nem is beszélve, amit csak 2025. december 19-én mutatnak be, tehát addig még változhatnak is az elnevezések, illetve törlődhetnek is bemutatók.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...