Főoldal Filmek Kiderült, mikortól forgatják a Star Trek 4. részét
Filmek

Kiderült, mikortól forgatják a Star Trek 4. részét

Az elmúlt napokban kiderült, hogy a női rendező mellett női főkaraktereket kap a Star Trek 4., így ideje elkezdeni a forgatást.

527

Az elmúlt napokban kiderült, hogy a női rendező mellett női főkaraktereket kap a Star Trek 4., így ideje elkezdeni a forgatást.

A Star Trek: Mindenen túl sikere után senki sem kérdőjelzete meg, hogy elkészül a franchise negyedik része is, a kérdés inkább csak az volt, hogy mikor és ki készíti el a folytatást. Nos, az első kérdésre a választ már év elején megkaptuk, mikor bejelentették, hogy S.J. Clarkson női rendezőtől várhatjuk a negyedik részt, aki egyben a franchise történetében az első női rendező is lesz. Most viszont azt árulták el nekünk, hogy mikor kezdik a forgatást.

A That Hastag Show információi szerint a forgatást 2019 elején kezdik meg, mely a hírek szerint a Fekete Párduc egyik főszereplője, Danai Gurina is aláírt a napokban, de azt nem sikerült megtudni, hogy a jók vagy a rosszak oldalára áll majd a filmben. A forgatásra természetesen visszatér J.J. Abrams is mint producer, a szerepek leosztásában nem történt nagy változás, merthogy visszatér Chris Pine, Zachary Quinto, Zoe Saldana, de rebesgetik, hogy Chris Hemsworth karaktere visszatér a 2009-es rebootból, ahol Kirk kapitány apját játszotta a színész. A Paramount Pictures a Star Trek 4.-et 2020 tavaszára lőtte be, négy évvel a harmadik rész utánra.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Star Trek
Filmek

A légikísérő készítője dolgozik a Star Trek 4. forgatókönyvén

Felcsillant egy remény, hogy még elkészülhet a Star Trek 4.

Star Wars: Az ébredő Erő
Filmek

Daisy Ridley felidézte, hogy J.J. Abrams milyen tanáccsal látta el a Star Wars forgatása alatt

Daisy Ridley több nehézséggel is küzdött a Star Wars forgatása során.

Furiosa
Előzetesek

A Furiosa első előzetese bemutatja a franchise egyik legjobb karakterének az eredetét

A Furiosa első előzetese alapján minden várakozást túlszárnyal majd?