Lioness 3. évad 1-2. rész – Kritika

Itt állíthatod be, hogy a Google keresőben elsők között szerepeljen a Wide Screen

Taylor Sheridan A-listás sztárokkal teli, pörgős kémsorozata, a Lioness az első két évadban már kiépített egy jól bevált ritmust, amivel könnyebben kiigazodunk a szövevényes geopolitikai drámákban. Egyrészt ott a recept: Joe McNamara (Zoe Saldaña), a Lioness különleges egység feje mindig felbérel egy keménykötésű, harcedzett, de lelkileg sérült katonát egy olyan akcióra, ami konkrétan felér egy öngyilkossággal. Az első évadban Cruz (Laysla De Oliveira), a másodikban pedig a helikopterpilóta Carillo (Genesis Rodriguez) kapta ezt a hálátlan feladatot. Mindkét színésznő akkorát játszott, hogy öröm nézni a visszatérésüket a 3. évadban is. Másrészt Joe és a beszólogatós, kiégett, de kegyetlenül profi csapata menetrendszerűen keveredik olyan kaotikus, véres és elképesztően látványos lövöldözésekbe, amilyeneket tévéképernyőn ritkán látni ebben az évtizedben. Mivel az akcióik zöme fű alatt fut és jogilag is eléggé a határon mozog, Joe-t folyamatosan számonkérik a felettesei: a jéghideg mentora, Kaitlyn Meade (az elmaradhatatlan Nicole Kidman), Mullins külügyminiszter (kit más játszhatna, mint Morgan Freeman?), Hollar NSA-igazgató (Bruce McGill), Mason nemzetbiztonsági tanácsadó (Jennifer Ehle) és Westfield CIA-igazgatóhelyettes (Michael Kelly). Megy a folyamatos dorgálás meg a „vékony jégen táncolsz” szöveg, de a zöld lámpát azért mindig megkapja.

Hogy két gigantikus zúzás között néha levegőt is vegyünk, kapunk egy adag családi drámát is. Pár órával azután, hogy Joe szétlőtte az ellenséget és összeszedett néhány csúnya zúzódást, már otthon van a jóképű, őszülő gyermeksebész férjénél, Nealnél (Dave Annable) és a lányainál. Bár átvészeltek már pár meleg helyzetet, otthon úgy viselkednek, mint a túlfűtött tinik — egészen addig, amíg meg nem csörren a telefon. Ekkor Nealre marad a reggelikészítés és a sulijárat, Joe pedig újra álcát húz, hogy megmentse a világot. Emellett benézhetünk Westfield magánéletébe is, aki a fia baseball-csapatát edzi, vagy Kidman karakteréhez, aki egy hatalmas, szinte a Más világ című filmből kilépett, hideg kastélyban él a gazdag és kétes politikai kapcsolatokkal rendelkező befektető férjével (Martin Donovan). Ez a képlet nagyon működik: Sheridan visszatért ahhoz a terephez, amit a Sicario megírásakor olyan mesterien kitalált.

Kövess minket Facebookon is!

A 3. évadra a Lioness még magasabb fokozatba kapcsol. A tét nagyobb, a személyes kockázat óriási, és tökéletesen leképezi a mai geopolitikai káoszt. A korábbi mexikói vagy amerikai csetepaték helyett a csapat most egy teljes körű tengerentúli háború frontvonalában találja magát. Ahogy az egyik operatív tiszt megjegyzi: ez az Első Világháború és a Star Wars törvénytelen gyermeke, ahol a katonák bajonettel másznak ki a lövészárokból, miközben a fejük felett végtelen drónhadak szórják az áldást. Ez már nem sima sorozat, ez egy komoly költségvetésű háborús mozifilm élményét hozza.

A show továbbra is Zoe Saldaña vállán nyugszik — újra rávilágítva, hogy Joe nem tudja csak úgy a küszöbön hagyni a munkáját —, de a széria okosan kibővítette a fókuszt a csapat többi tagjára is. Mivel már megszerettük őket, most még jobban lerágjuk a körmünket, látva, hogy mennyire nyakig ülnek a pácban. A látványos pirotechnika, a hideg kékre hangolt képi világ, a háborús köd és a drónos nézőpontok közepette egy emberként szurkolunk, hogy Bobby (Jill Wagner), Tucker (LaMonica Garrett) és Two Cups (James Jordan) egyben térjenek haza. Meglepetésként maga Taylor Sheridan is feltűnik színészként: zseniálisan hozza a kemény kötésű Delta Force veteránt, Cody Spearst, akinek van is egy jó beszólása: „Megvan az oka, hogy miért éri meg egy öreg katona a öregkort.”

VERDIKT

A párbeszédek azért nem mindig érik el egy Aaron Sorkin szintjét. Olyan mondatokat eladni, mint a „Levetted Putyin királynőjét a sakktábláról” vagy az „Ismered a mézesbödön-cselt? Én tartom a bödönt”, csak a legprofibb színészek tudnak. Szerencsére a szereposztás elképesztően erős: az Oscar-díjas Kidmantől, Saldañától és Freemantől kezdve az olyan megbízható veteránokon át, mint Kelly vagy Donovan, egészen a fiatal tehetségekig. Saldaña zseniálisan viszi a prímet és egyértelműen díjesélyes az alakítása, de a sorozat mellékszereplői gárdája annyira erős és gazdag, hogy ha Joe holnaptól beülne egy íróasztal mögé és minden este otthon vacsorázna, a Lioness még akkor is simán elmenne még éveken keresztül.