Főoldal Filmek Jonathan Majors azt állítja, hogy meghallgatás nélkül kapta meg a hódító Kang szerepét
Filmek

Jonathan Majors azt állítja, hogy meghallgatás nélkül kapta meg a hódító Kang szerepét

A Marvel csapatának megvannak a saját módszerei erre.

621
Jonathan Majors Kang
Forrás: Marvel Studios

Azután, hogy tavaly télen bejelentették A Hangya és a Darázs: Kvantumánia című folytatást, felerősödtek a pletykák, miszerint a hódító Kang is bemutatkozik a Marvel Moziverzumban. Később ezt megerősítették, Kang tényleg feltűnik majd a filmben, de még mielőtt Scott Lang és barátai találkoznának ezzel a félelmetes gonosztevővel, a nemezis megjelent a Loki című sorozat fináléjában is, hogy összekutyulja picit az idősíkokat.

Az Emmy-díjra is jelölt színész elárulta, hogy még csak meghallgatásra sem kellett elmenni a szerepért. Ahogy fogalmazott, a Marvel csapatának megvannak a módszereik erre, hogyan találják meg és válasszák ki a színészeket az adott szerepekre. A Total Films interjúvolta meg a színészt a legújabb filmje, a The Harder They Fall premierje előtt, amikor szóba került az időutazó, gonosz kozmikus lény szerepe is a sorozatban. Majors elmondása szerint a Marvel casting csapata már a Disney+ Loki című sorozata előtt szemet vetett rá, és a The Last Black Man in San Francisco bemutatója óta nyomon követték karrierje állomásait. Gyakorlatilag ezért nem volt szükség arra, hogy behívják egy meghallgatásra.

A Marvel csapatának megvannak a maga módszerei. Ez nagyon hasonlít ahhoz, mint amikor egy szerepet kapunk a színésziskolában. Megfigyelnek. Nem kell jelentkezned a szerepért. Bekerülsz a drámaiskolába, aztán a dékán figyeli, hogy mit csinálsz. Ha akarnak téged, akkor felvesznek. Valahogy így történt.

Jonathan Majors

A Loki a megannyi érdekes és szórakoztató momentuma között vitathatatlanul a leghatásosabb az volt, amikor Jonathan Majors bemutatkozott, és mindezt nem egy Loki variánsaként tette, hanem Kang egyik alakjában jelent meg. Azt már tudjuk, hogy Kang visszatér A Hangya franchise harmadik részében, de hogy addig látjuk-e még másik alkotásban, az még a jövő zenéje. Majors a film forgatását gonosznak írta le, és már alig várja, hogy a rajongók lássák a mozikban.

A Hangya és a Darázs: Kvantumánia bemutatójára 2023. február 23-án kerül sor az Egyesült Államokban.

jonathan majors he who remains kang loki.jpeg?q=50&fit=crop&w=960&h=500&dpr=1
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események