Jon Favreau megerősítette, hogy Az oroszlánkirály nem egy az egyben remake

Az oroszlánkirály élőszereplős mozifilm előzetesei után sokan aggodalmukat fejezték ki, hogy a film egy az egyben másolni fogja a klasszikust, azonban ez nem így lesz.

Kévés Bence Mihály
Olvasási idő: 2 perc

Az oroszlánkirály élőszereplős mozifilm előzetesei után sokan aggodalmukat fejezték ki, hogy a film egy az egyben másolni fogja a klasszikust, azonban ez nem így lesz.

A szépség és a szörnyeteg sikere után a Disney több másik élőszereplős film készítésébe fogott, köztük a Dumbó, az Aladdin és Az oroszlánkirály klasszikusok is új feldolgozást kapnak idén a filmvászonra. Ezek közül talán a legjobban várt alkotás Az oroszlánkirály, amit a Disney a Vasember 1-2. filmek rendezőjére, Jon Favreau-ra bízott.

Az oroszlánkirály - előzetes #2

A film eddig két előzetest kapott már, azonban mindkettő számos olyan jelenetet tartalmazott, amivel az 1994-es klasszikus rajzfilm képsorait másolta, ezek után pedig ismét felmerült a kérdés: mennyire fogják másolni az eredeti rajzfilmet, új jelenetek már nem is lesznek benne? Miközben a 2019-es feldolgozást széles körben dicsérek, akadnak néhányan, akik aggodalmukat fejezték ki az előzetesek után. Jon Favreau megerősítette a USA Today lapnak, hogy nem teljesen a rajzfilmet másolják:

[penci_blockquote style=”style-3″ align=”none” author=”Jon Favreau”]Az eredeti elképesztő sikereket tudhat magáénak. Így a kihívást itt az jelentette, hogy másképpen meséljünk el egy történetet, de mégis maradjunk az emberek elvárásainál, miközben valahogy lepjük is meg őket.[/penci_blockquote]

Korábban a The Walt Disney Studios produkcióért felelős elnöke, Sean Bailey hosszasan beszélt a The Hollywood Reporternek a stúdió új filmjeiről, köztük Az oroszlánkirályról is. Bailey biztosította a rajongókat, hogy Favreau feldolgozása a klasszikust idézi majd, miközben sok új elemet is tartalmaz majd. Úgy tűnik tehát, hogy Favreau és Jeff Nathanson forgatókönyvíróval közösen egy olyan történetet fognak elmesélni, mellyel a rajzfilm szerelmesei is kibékülnek majd, miközben az új elemekkel gazdagodik a történet.

Az oroszlánkirály bemutatója július 18-án lesz.

Wide Screen Logo

Cikk megosztás
×