KRITIKA: A szépség és a szörnyeteg

Annyira nem lett mesés A szépség és a szörnyeteg élőszereplős feldolgozása, mint amennyire vártuk, de ettől függetlenül Emma Watson csodás.

Annyira nem lett mesés A szépség és a szörnyeteg élőszereplős feldolgozása, mint amennyire vártuk, de ettől függetlenül Emma Watson csodás.

A Disney élőszereplős adaptációinak legújabb darabja A szépség és a szörnyeteg lett, melyet joggal várhattunk keresztbe tett ujjakkal: elvégre az egyik legjobb Disney-rajzfilmről van szó, melyet anno még a legjobb film kategóriában is jelöltek az Oscar-on. Mindamellett rendkívül népszerű filmről van szó, és a készítők is bizakodásra adtak okot: Bill Condon, Emma Watson és Dan Stevens. A végeredmény sajnos meglehetősen felemás lett.

A film legnagyobb pozitívuma a barokkos, túlcsorduló látvány. Már a film kezdetétől egy óriási, pazar show-ra vagyunk meghívva (“Be Our Guest”), mely szinte egy másodpercig sem hagy bennünket pihenni: új, részletes előtörténetet kap a Szörnyeteg, minden csillog-villog, valódi Hollywoodi nagymusicalről van szó. És erre óriási szükség is volt, hiszen a történetet már mindenki ismeri, több generáció is felnőtt már rajta, és amihez nem szabad nyúlni. Így maradt a kor legnagyobb fegyvere, a számítógépes effektek, de még ez is kevés volt, kellett egy mesés színésznő, aki életre tudta kelteni mindezt.
Watson színésznő a Harry Potteres szerepe után csak kereste régi önmagát, nem kapott jó filmeket, de ha kapott is, csapnivaló volt. De szerencsére A szépség és a szörnyetegben nyújtott alakítása kárpótolni fog mindenért. Emma Watson nem csak gyönyörű a filmben, hanem brillírozik is szerepében. A falubeliek nem oktalanul mondták róla azt, hogy ő más. Mert tényleg az. Egyszerre cserfes, vidám, komoly és ahogy azokat a fülbemászó dallamokat előadja, hát az valami eszméletlen. (Sajnos itthon szinkronnal adják azt is, de volt alkalmunk eredeti nyelven is megnézni, és Watson-ban megvan az a bizonyos X.) Kijelenthetjük azt is, a dalok betalálnak, a Busby Berkeley-re hajazó “Be Our Guest” teljesen elvarázsol, és a film erejéig tényleg úgy érezzük, mintha egy valóságos színházi előadásra ülhettünk volna be, ahol minden egyes részletre kényes odafigyeléssel ügyeltek. Az első perctől az utolsóig érezni, hogy a Disney nem spórolt semmivel, nagy odafigyeléssel, hihetetlen nagy precizitással rajzolta meg az élőszereplős meseadaptációt. A díszletek ragyognak, minden csupa arany, csillog-villog minden. A Szörnyetegtől kezdve a farkasokig remek számítógépes effekteket látunk, tökéltesen keltették éltre a mesevilág egyik, ha nem a legnagyszerűbb művét.

Viszont ha közelebbről megvizsgáljuk a filmet, akkor rá kell jönnünk, hogy a csillogó külcsín alatt sajnos nem rejtőzik semmi. Ezúttal nem sikerült semmit hozzáadni az eredeti feldolgozáshoz, nem úgy mint a Maleficent, vagy A dzsungel könyve esetében. Itt csak egy lépésről lépésre átvett újrázásról van szó, ami szinte mindenben követi az elődjét. Persze helyenként hozzáadtak részletesebb leírásokat, valamint egyes karakterekről esetenként többet is megtudhatunk, minőségi, jelentőségteljes többlettel nem sikerült felruházni az adaptációt. Ami azért kár, mert a történet időtlen, és ez egy remek lehetőség lehetett volna arra, hogy egy régi nagy kedvencet egészen új megközelítésből lássunk.

VÉGSZÓ

Persze nem arról van szó, hogy az túlzott nagy probléma lenne, hogy a film nem hoz semmilyen újdonságot: így is fogjuk élvezni. A színészek elviselhetőek (bár Emma Watson itt is bebizonyítja, hogy tehetsége limitált), a dalok pazarok, a látvány elsőrangú. Joggal tehetnénk fel a kérdést: mi kell még? A válasz sajnos kiábrándító, ugyanis ennél sokkal többre vágyunk, ha ugyanazt a történetet nézzük meg mégegyszer. Ebben az esetben nem sikerült felülmúlni az elődöket, a ’93-as verzió továbbra is a kedvenc marad.

Total
0
Shares
Previous Article

Fekete Párduc őrségéről kaptunk forgatási videót

Next Article

KRITIKA: Némaság

Related Posts

Ne maradj le a hírekről, kövess minket a Facebook-on is!