Főoldal Filmek Hivatalos nevet kapott a Tom Holland vezette Pókember-trilógia
Filmek

Hivatalos nevet kapott a Tom Holland vezette Pókember-trilógia

Eddig egyszerűen csak Pókember-trilógiaként hivatkoztunk rá, de van ennél hivatalosabb neve is.

6.3k
Pókember: Idegenben
Forrás: Marvel Studios

Amikor próbálunk különbséget tenni a különböző Pókember-trilógiák között, olyan kifejezéseket használnak, mint a “Sam Raimi-trilógia” vagy a “Marc Webb-sorozat”. Az egyes feldolgozások mélységeiben különböznek egymástól, de mégis kissé nehéz elnevezni őket. Ezen szerettek volna könnyíteni azzal, hogy a Tom Holland főszereplésével készült trilógia kapott egy hivatalos nevet.

A Marvel Moziverzumban Pókember először 2016-ban tűnt fel az Amerika kapitány: Polgárháborúban, majd egy évvel később, 2017-ben már önálló filmet kapott a Pókember: Hazatérés címmel. A Screen Rant emelt ki egy fontos részletet a hat évvel később megjelent Spider-Man: No Way Home: The Art of the Movie című könyvből, hogy a Marvel Studios egyszerűen csak “Home” néven hivatkozik a Tom Holland vezette filmekre. A stúdió vizuális fejlesztésekért felelős vezetője, Ryan Meinerding így hivatkozott az elnevezésre:

A Tobey Maguire főszereplésével készült Sam Raimi-féle Pókember-filmek sok szempontból a modern szuperhősmozi belépőjét jelentették, és mind Andrew Garfield a Csodálatos Pókember-filmekben, mind Tom Holland a “Home” trilógiában csak fokozta Pókember örökségét a két évtizeden át tartó feldolgozásokkal.

Ryan Meinerding

Teljesen érthető, hogy miért kapta a “Home” nevet a trilógia. Nyilvánvaló, hogy ez a szó mindhárom rész angol címében szerepelt. Peter Parker new yorki otthona mindig is központi szerepet játszott a filmekben, és nem utolsó sorban a Marvel Studios ezzel szeretné kifejezni, hogy karaktere ha nem is örökre, de egy időre hazatalált, és a Bosszúállók oldalán harcolhatott.

A trilógia után a Marvel Studios és a Sony Pictures bejelentette a negyedik részt, de még nagyon sok munka van vele. Az év elején Kevin Feige elárulta, hogy a történet összeállt, de a hollywoodi sztrájkok miatt jelenleg szünetel a munka. Azt sem tudni, hogy Tom Hollandnak van-e hivatalos szerződése a negyedik Pókember-filmre. A brit színész bevallotta, hogy “egy kicsit aggódik” a Pókember 4. miatt, mivel ő csak abban esetben térne vissza, ha méltó folytatása lenne a harmadik résznek. Sőt, azt is felvetette, hogy ideje lenne továbblépnie, nem akar élete végéig szuperhős lenni.

Pókember: Idegenben
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Penge
Filmek

Lelépett a Mahershala Ali főszereplésével érkező Penge rendezője

A Penge újabb problémával néz szembe, távozott a rendező.

Deadpool & Rozsomák
Filmek

A Deadpool & Rozsomák lesz a filmsorozat leghosszabb őrültsége

Deadpool és Rozsomák őrültségét valószínűleg ennél tovább is elnéznék a rajongók.