Wide Screen
Image default
Filmek

Harley Quinn megmutatta új jelmezét a Ragadozó madarak pótforgatásán

Margot Robbie színésznő új jelmezben mutatkozott Harley Quinn szerepében a Ragadozó madarak pótforgatásán.

ASuicide Squad – Öngyilkos osztag után Harley Quinn második szereplésére készül a DC Moziverzumban, ám kétségtelen, hogy mellékszereplőből főszereplővé lépett elő a Ragadozó madarakban, hiszen a női öngyilkos osztagot Jokerlány vezeti majd. Az eddig megjelent forgatási fotók alapján férfi nézők nagy bánatára Harley Quinn sokkal visszafogottabb, ám annál színesebb jelmezben tér vissza, sőt, ezúttal nem is egy, hanem több szerelésben.

Úgy tűnik, hogy Harley Quinn új kedvenc játékszere a görkorcsolya lesz, hiszen a legfrissebb Ragadozó madarak forgatási képein a karakter ismét korcsolyás ruhában mutatkozik, ahogy láttuk a korábbi képeken is. A fotón feltűnik még a film rendezője, Cathy Yan is, akivel valamin nagyban tanakodnak a forgatáson.

Az első tesztvetítéseket már megtartották a filmhez, és a beszámolók szerint a Warner Bros. vezetői nem voltak elragadtatta a filmtől, de emlékezzünk csak vissza a Wonder Woman első reakcióira is, azok is temették a filmet, és az egyik legjobb DC Moziverzum alkotásról beszéltünk. A stúdió felbérelte a John Wick franchise rendezőjét, Chad Stahelski-t is, bár a felkérése önmagában még nem jelent akkora problémát, inkább csak a stúdió szeretné színesebbé tenni a filmet, ami a John Wick akciójeleneteinek megkoreografálása után érthető is.

Ragadozó madarak bemutatójára 2020. február 7-éig kell várnunk.

Harley Quinn

Még több a témában...

Box Office-figyelő: 2020/8. hét: Harrison Ford majdnem, de aztán mégsem

Tóth Bálint

Margot Robbie-val és Christian Bale-lel jön David O.Russell új filmje

Vigh Martin

Box Office-figyelő: 2020/7. hét: A Sonic megdöntötte a videójáték adaptációk rekordját

Tóth Bálint

Úgy tűnik, hogy Adblock kiegészítőt használsz, blokkolod a hirdetéseket.

Segítsd a munkánkat azzal, hogy engedélyezed a weboldalon megjelenő hirdetéseket.

Zárd be, ha nem szeretnél támogatni minket | Segítség? Kapcsolat

Kövess minket a Facebookon