Főoldal Filmek Gal Gadot kapta Egyiptom királynőjének szerepét az új Kleopátra-filmben
Filmek

Gal Gadot kapta Egyiptom királynőjének szerepét az új Kleopátra-filmben

Gal Gadot egy másik istenség szerepét is elvállalta.

563
Gal Gadot

A Wonder Woman után senkinek sem kell bemutatnunk a főszereplőt alakító színésznőt, de arra talán már kevesen emlékeznek, hogy nem ez volt volt az első nagy blockbuster, amiben a csodálatos Gal Gadot szerepet kapott. Összesen három Halálos iramban-filmben is láttuk, mint Giesel, Han barátnője, de kétség sem férhet ahhoz, hogy a nagy sikert Wonder Woman szerepe hozta meg 2017-ben. Most pedig egy újabb istent kelthet életre a filmvásznon.

Egy kisebb huzavona ment az Apple, a Universal, a Warner Bros. és a Netflix között a jogokról, melyekre végül a nevető ötödik fél tette rá a kezét. A Paramount Pictures kapta meg a jogot Egyiptom királynőjének megfilmesítésére. A Variety értesülései szerint az Oscar-díjas Claudette Colbert és Elizabeth Taylora után Kleopátrát Gal Gadot játssza, a filmet pedig Patty Jenkins szállítja majd, így a két Wonder Woman-film után harmadszor is együtt dolgozik a páros.

Gal Gadot

Eközben pedig még mindig nem merjük kijelenteni biztosan, hogy a Wonder Woman 1984 bemutatójára idén jegyet válthatunk. Bár a filmet év végére, decemberre jegyzi a stúdió, de a Dűne és más DC alkotások csúsztatása után nagyon meglepnének, ha nem törölnék a premiert az idei naptárból. A folytatást eredetileg még júniusban bemutatták volna, majd több alkalommal is eltolták a premiert a koronavírus-járvány miatt, legutóbb pedig decemberre halasztották.

A rajongók szinte már könyörögnek a stúdiónak, hogy ne halasszák tovább a premiert, inkább mutassák be az HBO Max képernyőjén digitális formában, ám Jenkins még mindig kitart a mozik mellett – tudtuk meg múlt héten egy interjúból. A folytatásban visszatér Diana hercegnő, aki ezúttal képregényekből a legnagyobb ellenfelével, Gepárddal kerül összetűzésbe, mialatt Pedro Pascal arcoskodik egy kicsit Maxwell Lordként, és még Chris Pine karaktere, Steve Trevor is feltámad. A Wonder Woman 1984 december 25-én kerül az amerikai mozikba.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...