Főoldal Játékok Első látásra: Nintendo Switch Lite
Játékok

Első látásra: Nintendo Switch Lite

Az új modell elsősorban a kézi konzolok szerelmeseinek szívét dobogtatja majd meg.

535

Az új modell elsősorban a kézi konzolok szerelmeseinek szívét dobogtatja majd meg.

Megannyi pletyka után végre fellibbentette a fátylat a Nintendo az új Switch variánsról, mely a Lite “becenevet” kapta. A masina főbb jellemzői, hogy könnyebb és kisebb a nagy tesónál, valamint az aksija is jobban bírja a strapát. 5.5 inches képernyővel operál (de továbbra is 720p-ben), viszont nem köthető televízióra. Az egész gépezet tulajdonképp egy kompakt handheld, így az irányítók sem eltávolíthatóak róla. Cserébe (majdnem teljesen) kompatibilis, mindazon Switch játékok mennek rajta, amelyek tudják a handheld módot. A JoyConos mókákról sem kell lemondani, viszont ehhez rendelkezni kell külön ilyen kiegészítővel, mert a dobozban nem fogjuk megtalálni. A megjelenés szeptember 20-án esedékes, és 200 USD-be kerül majd a tengerentúlon (remélhetőleg idehaza is tudják tartani a dátumot és árban sem lesz sokkal drágább).

Szerző

Általában egész nap játszom a munkahelyemen, ugyanis videojáték fejlesztésben dolgozom. Mellette hobbikritikusként okoskodom jó pár éve, immár szélesvásznon.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Super Mario Bros.: A film
BREAKINGFilmek

Bejelentették a Super Mario Bros.: A film folytatását

Kitűzték a Super Mario Bros.: A film folytatásának premiernapját.

Microsoft Xbox
Játékok

Ez a négy Xbox-játék érkezik PlayStationre és Nintendo Switch-re

A Microsoft hivatalosan is bejelentette, hogy mely Xbox-játékok jönnek a rivális konzolokra.

Palworld
Játékok

A Nintendo lépéseket tenne a Pokémon-utánzat Palworld ellen

A japán videójáték gyártó is felfigyelt a népszerű Palworld túlélős akciójátékra.