Főoldal Filmek Ellepték a Fekete Özvegy-film főszereplői, Natasha, Yelena és Kiképző a magazinok lapjait
Filmek

Ellepték a Fekete Özvegy-film főszereplői, Natasha, Yelena és Kiképző a magazinok lapjait

Menő új képek a Fekete Özvegy-film főszereplőiről.

1.2k
Fekete Özvegy
Forrás: Marvel Studios

Jelenleg még mindig novemberi bemutatódátum szerepel a Fekete Özvegy-film neve mellett, s reméljük nem fog változni az elkövetkező hetekben. Hamarosan érkezik a harmadik, s végső előzetes is a Marvel Studios idei első mozifilmjéhez, ameddig azonban várunk a videóra, néhány egészen vagány képet tettek közzé a filmből.

Az Egyesült Államok és a világ egyes régióiban nem túl kecsegtető a helyzet, az elmúlt hetekben a koronavírus-járvány ismét erőre kapott, nő a fertőzöttek száma, ez pedig nem túl biztató a mozik számára. A Warner Bros. kétszer már eltolta a Tenet bemutatóját, de jelenlegi körülmények között nem valószínű, hogy augusztus elején meg fogják tartani a premiert – nem lesz hol.

Cate Shortland, a rendezője tegnap arról beszélt, hogy milyen szerepet kap majd Florence Pugh új karaktere, Yelena Belova a filmben. Úgy jellemezték a karaktert, mint aki átveszi a stafétabotot Natashától, vagyis Yelena lehet a Marvel Moziverzum új Fekete Özvegye. Többnyire kettőjükről látunk képeket a magazinok címlapjairól. De persze Kiképző jelmezéről is látunk új képeket a magazinok lapjain.

Transformers KA MAIN Vertical EN US43

Egy népszerű teória szerint Yelena azért nem szerepelt a Bosszúállók: Végtelen háborúban és a Végjátékban, mert Ross tábornok fogva tartotta, a Mennydörgők csapatát erősítette. Ez lehet a válasz arra, hogy Ross tábornok miért kapott szerepet a Fekete Özvegy-filmben is.

Fekete Özvegy - magyar feliratos előzetes #3
Szerző
Kévés Bence Mihály

Imádok elveszni a filmek és sorozatok világában, ahol minden jelenet egy új kaland, és minden karakter egy új barát. Nálam mindig forog a “lejátszás” gomb.

Szólj hozzá!

Még több a témában...

Doctor Strange az őrület multiverzumában
Filmek

A Mennydörgők* rendezője X-Ment dirigálhat?

Máris megtalálta volna rendezőjét a reboot?

Mennydörgők*
Filmek

A Mennydörgők* kihagyott egy fontos részletet Őrszem eredettörténetéből – és ezért a Pókember a „hibás”

A Mennydörgők* direktora szerint a Pókember: Nincs hazaút miatt kellett kihagyni Őrszem...

Fehér Vízió
Sorozatok

A Marvel új irányt vehet a Disney+ sorozatokkal – és nem biztos, hogy mindenki örülni fog

Egy friss pletyka szerint a Vision lehet az utolsó sorozat, amelyben nagy...