Főoldal Filmek Lehangoló frissítést adott a rendező az új Hegylakóról
Filmek

Lehangoló frissítést adott a rendező az új Hegylakóról

Máris csúszásban a reboot.

157
Vaják
Forrás: Netflix

Chad Stahelski rendező a Collidernek megszellőztette, mikor láthatják leghamarabb a rajongók az új Hegylakót. A premiert korábban 2026-ra ígérték, erre azonban most végleg keresztet vethetünk szavai alapján:

„Ha minden összejön a következő 24 órában, akkor valamikor szeptemberben forgatunk. És 2027-ben vagy 2028-ban már nézhetitek is.”

A rebootot először 2008-ban szellőztették meg, majd 2021-ben végre megtalálta a főszereplőjét Henry Cavill személyében, tavaly pedig a Lionsgate hivatalosan is berendelte. Az újragondolást a John Wick-filmek rendezője, Chad Stahelski vezényli majd, az Amazon pedig a jogok felvásárlása után egy egészen új univerzumban gondolkodik, melynek csak az első része a Cavillal való újragondolás, s sorozatokra is kiterjedhetne. Így a MacLeod-klán története egészen új irányokkal bővülhetne, ahogy akár másoké is.

A reboot továbbra is az 1986-os Hegylakó alapsztoriját követi: „Az 1500-as évek Skóciájából eljutunk napjaink New Yorkjába és Hongkongba. Lesz benne szerelem – csak nem úgy, ahogy gondolnád. A John Wick forgatásán sokat tanultam arról, hogyan lehet a történetmesélést kissé meghajlítani – ez is egyfajta mítosz” – nyilatkozta Stahelski.

Az eredeti Hegylakó (1986) ugyan pénzügyileg megbukott és kritikailag is vegyes fogadtatást kapott, elég hamar kultstátuszra tett szert. A halhatatlanok történetéből eddig összesen négy mozifilm, egy TV-film, két sorozat, két animációs sorozat és egy anime film készült, nem beszélve számos kiegészítő műről, könyvek, képregények és egyebek formájában. Az eredeti film főszereplője Connor MacLeod (Christopher Lambert), egy 16. században született skót, aki egy nap halálos sebet kap…ám nem hal meg. Ördögöt sejtve elűzik falujából, majd kitanulja a kovácsmesterséget. Egy nap eljön hozzá egy spanyol férfi (Sean Connery), aki ugyanilyen sorsra ítéltetett, s akitől megtanulja, hogy maradhat életben a halhatatlanok között, ugyanis a legenda szerint végül csupán egy maradhat közülük. Végül a XX. század végi New Yorkban kell felvennie a harcot a hatalmas Kurgannal (Clancy Brown), mesteréért és az emberiségért.

Szerző
Kajtár Virág

Transformers-szeretete hozta a WS csapatába. 2010 környékén ismerkedett meg az alakváltók világával hála a Prime szériának, a lelkesedése pedig azóta is töretlen, legyen szó mozgóképről vagy figurákról. 2021-ben kezdett újságírással foglalkozni, jelmondata: Soká éljen Starscream!

Szólj hozzá!