Filmkritikák

Éjszakai merülés kritika

Az Éjszakai merülésben azért kapálóznak a színészek, hogy túléljék ezt a filmet.

319
Éjszakai merülés
Forrás: Universal Pictures

Beszédes, hogy az Éjszakai merülés csak 16-os korhatár-besorolást kapott; bár horrorfilmről beszélünk, annyira nem lett rémes. Ez persze még nem rossz ómen, hiszen a múltban egészen nagy klasszikusokat láttunk ilyen besorolással, elég csak a műfaj egyik nagy ászára gondolni, például a Cápára. Míg Steven Spielberg tudta, mit akar elérni azzal a filmmel, addig az Éjszakai merülés képtelen eldönteni, hogy komolyan vegyük, vagy paródiaként tekintsünk rá. Bryce McGuire nagyjátékfilmes rendezőként most debütált, de 2014-ben már próbálkozott egy rövidfilmmel szintén Éjszakai merülés címmel. Az egy természetfeletti horrorfilm volt, és azon felbuzdulva a Blumhouse vezetőivel úgy döntöttek, hogy csinálnak egy nagy filmet.

Nincs mit szépíteni rajta, a rövidfilm után ez egy rendkívül ostoba és buta próbálkozás volt. Még a film is beismeri, hogy mennyire ostoba a történetvezetés, majd a következő pillanatban már azért könyörög, hogy a közönség komolyan vegye. De mint egy úszómedence, amely folyamatosan zöldül, az Éjszakai merülés sem tudja elrejteni az alapokra tapadt mocskot. A kosz és a mocsok még nem jelent rosszat a horrorban, és a film akkor állja meg helyét legjobban, amikor felvállalja, mennyire piszkos. A gyengébb korhatár-besorolás miatt mellőzni kell a brutalitást, ugyanakkor sikerült elérni, hogy a központi, kísértetjárta uszoda olyan képet keltsen, mint egy elátkozott temető, amelyet messziről kerülni kell. A szimpatikus színészek miatt is megbocsátóbbak vagyunk a kreatív melléfogásokért. Őszintén szólva időnként ijesztő tud lenni a film, de felejthető kalandban lesz részünk, senki nem fog belefulladni ebbe a gyilkos medencébe.

Egy kislánnyal kapunk egy kísérteties prológust az elején. Belefullad a medencébe, majd a moziflm cselekménye 30 évvel később veszi fel a fonalat Ray Wallerrel (Wyatt Russell), az egykori baseballjátékossal, akinek karrierjét a hirtelen diagnosztizált szklerózis multiplex korán derékba törte. Amikor a film kezdetét veszi, Ray és felesége, Eve (Kerry Condon) gyerekeikkel, Izzy-vel (Amélie Hoeferle) és Elliottal (Gavin Warren) éppen új házat keresnek. A betegsége ellenére a családfő kétségbeesetten próbálja fenntartani a látszatot, hogy minden a legnagyobb rendben, sok máshoz hasonlóan normális életet élnek. Feleségét rábeszéli, hogy egy városi házzal ellentétben egy külvárosi házba költözzenek, olyan hátsó udvari medencével, amilyenről gyerekkorában mindig is álmodott.

Nem sokkal azután, hogy beköltöznek új otthonukba, Wallerék furcsa dolgokra lesznek figyelmesek. Valami nincs rendben a medencével, nem az, aminek mutatja magát. Eve-nek, Elliotnak és Izzy-nek látomásai vannak a kísértetmedencében, miközben Ray fizikai egészsége annál jobb lesz, minél több időt tölt a vízben. Ott lebeg a szeme előtt, hogy újra felépítse baseballkarrierjét, de egy klasszikus fausti fordulattal a siker iránti vágya elvakítja, és a varázslatos medence szörnyű árat követel. Az egész olyan abszurdnak hangzik, mint amikor Ray egyik orvosi konzultációját rövidre zárja azzal, hogy vigyorogva a kamerában tesz egy olyan megjegyzést, mennyire jó neki és családjának, hogy “most már medencéjük is van”, bizarr helyzetet teremtve ezzel.

A film második felvonása tele van poénos pillanatokkal, külön kiemelve azt, amikor Ben Sinclair egy medencejavító fickó szerepében emlékezetes filozofikus monológban foglalja össze az ember és a víz kapcsolatát. Önfeledten gúnyolódik a film, és McGuire remekül lavírozik a horror és a vígjáték között. A thriller minden hiányossága ellenére, a jelenetek a kísérteties medencében egyszerre nyugtalanítóak, elborultak és még félelmetesek is. Az egyszerű ijesztgetésekkel ebből egy jó horrorkomédia is születhetett volna. McGuire kezdő, de nem ügyetlen, ötletes megoldásokkal növeli a feszültséget; gondoljunk csak azokra a jelenetekre, amikor a kamerákat karaktereknek állítják be, hogy a néző úgy lássa a történéseket, mintha a karakter szemszögéből követnénk az eseményeket. Ezt a technikát gyakran használják drámai vagy feszült pillanatokban, hogy fokozzák az érzelmeket a nézőtéren.

Sok időt vesztegetünk Ray keserűségével, és hogy megismerjük ígéretes múltját, de ezzel a film végére kapunk egy egydimenziós karaktert. De a család többi tagja sem elég kidolgozott annyira, hogy a felszínen maradjon a harmadik felvonásban. Bármennyire is bájos és karizmatikus Russell, Condon, Hoeferle és Warren, ezt a történetet most ők sem élvezték, és csak kapálóznak a medencében, hogy valaki kimentse őket.

A harmadik felvonásra teljesen szétesik a film, még a hangneme is megváltozik. Olyan érzelmi pillanatokra támaszkodik, amelyeknek nincs helye egy kísértetjárta külvárosi medencéről szóló thrillerben, ami teljesen lerombolja a csúcspontot. Az Éjszakai merülés egy rossz film, és itt az év elején maximum arra jó, hogy beüljünk rá, és egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedjünk az emlékekben, ahogy teszi Russell is.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Öt éjjel Freddy pizzázójában
Filmek

Bejelentették az Öt éjjel Freddy pizzázójában folytatását

Hivatalosan is zöld utat kapott az Öt éjjel Freddy pizzázójában folytatása.

Éjszakai merülés
Filmek

NYEREMÉNYJÁTÉK: Páros belépőket nyerhettek az Éjszakai merülés premier előtti vetítésére

Elsők között nézhetitek meg az Éjszakai merülés című horrorfilmet a mozikban.

Öt éjjel Freddy pizzázójában
Filmek

Az Öt éjjel Freddy pizzázójában a Blumhouse “legnagyobb” filmje

A negatív kritikák után ki gondolta volna, hogy ekkora siker lesz az...