Főoldal BREAKING Egy héttel korábban jelenik meg az Assassin’s Creed Mirage
BREAKINGJátékok

Egy héttel korábban jelenik meg az Assassin’s Creed Mirage

A Ubisoft október 5-ére hozta előre az új Assassin’s Creed-játék megjelenését.

216
Assassin's Creed Mirage

Augusztus 14-én közölte a Ubisoft a közösségi médiában, hogy az Assassin’s Creed Mirage elkészült és a szoftver végleges verziója már aranylemezre került. Ezzel együtt azt is közölték, hogy a játék a tervezett október 12-ei megjelenési dátumhoz képest egy héttel hamarabb, október 5-én érkezik minden platformra. A döntés mögött feltehetően a sűrű októberi hónap sejthető, hiszen október 10-én jön a Forza Motorsport, 17-én az Alan Wake 2, 13-án a Lords of the Fallen és 20-án a Marvel’s Spider-Man 2.

Az Assassin’s Creed Mirage a tizenötödik rész lesz a nagy sikerű szériában. Eredetileg az Assassin’s Creed Valhalla egyik nagyobb dlc-jének készült, ám a Ubisoft végül önálló játékot csinált belőle. Feltehetően azért, hogy az idei évben is legyen kiadható részük, amíg elkészül a bejelentett Assassin’s Creed Infinity platform és az ahhoz kapcsolódó új részek. A Mirage a korábbi három részhez képest egy jóval kisebb léptékű cím lesz, a kampánya nagyjából 20 óra alatt teljesíthető. Helyszín a 9. századi Bagdad városa lesz, főszereplőnk a Valhallában megismert Basim Ibn Ishaq, akinek fiatalkori éveit követhetjük végig, hogyan válik utcai tolvajból a Rejtőzködők orgyilkosává. A játék visszanyúl a széria alapjaihoz, eltűnnek belőle az akció-RPG elemek és újra előtérbe kerülnek a lopakodós, falmászós játékelemek.

A Ubisoft egy olcsóbb, 49,99 eurós nyomott áron értékesíti a játékot ezzel is jelezve, hogy kisebb méretű szoftverről van szó. Korábban azt kommunikálták, hogy a Mirage nem tartalmaz majd semmilyen külön megvásárolható dlc-t, játékon belüli mikrotranzakciót sem és nem terveznek a játék hosszú támogatásával. Nemrég azonban egy adatbányász kiderítette, hogy lesznek külön megvásárolható külcsín csomagok, hiszen az előrendelői és Deluxe változatokban is találhatók ilyen exkluzív külcsínek. Pontosan nem tudjuk, hogy milyen mikrotranzakciók lesznek a játékban, de feltehetően a Mirage megörökli a Helix-rendszert a korábbi részekből.

Az eddig látottak alapján az Assassin’s Creed Mirage egy ígéretes, klasszikus történetközpontú rész lesz, amely feleleveníti a széria első részeit, kicsit kedvezve a veterán rajongóknak. A játék október 5-én érkezik PC-re, PS4-re, PS5-re, Xbox One-ra és Xbox Series X/S konzolokra, illetve az Amazon Luna felhőszolgáltatásba is.

Assassin's Creed Mirage
Szerző
Faragó Dániel

Gamer, videójátékos újságíró és Star Wars rajongó. Akkor került kapcsolatba a játékokkal, amikor először a kezébe adták a Rogue Squadront és a Tomb Raidert. 2019-ben kezdett el videójátékokról írni a Ziro.hu oldalán, majd ezt kibővítve folytatta a Rebo.hu felelős szerkesztőjeként.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Skull & Bones
Játéktesztek

Skull & Bones teszt

A Skull & Bones egy megviselt, lestrapált csatahajó, ami gyorsan alásüllyed a...

Skull and Bones
Játékok

A Skull and Bones helyett újra népszerű az Assassin’s Creed IV: Black Flag

Az új kalózos játék helyett a Ubisoft korábbi klasszikusához térnek vissza a...

Star Wars Outlaws
Játékok

Egy éven belül megjelenik a Star Wars Outlaws és az új Assassin’s Creed

2025 márciusig kiadják a Star Wars Outlaws és az Assassin’s Creed Codename...