Főoldal Játékok PlayStation Venom egyfajta „anti-Pókember” a Marvel’s Spider-Man 2 játékban
PlayStation

Venom egyfajta „anti-Pókember” a Marvel’s Spider-Man 2 játékban

A fejlesztők beszéltek az új Pókember videójáték főgonoszáról.

292
Marvel's Spider-Man 2

Az idei év egyik legjobban várt játéka a Marvel’s Spider-Man 2. Az első rész hatalmas siker volt 2018-ban, négy év alatt 33 millió példányt adott el belőle a Sony PS4-re és PS5-re együtt. A Miles Moralesről szóló spin-off szintén nagyon népszerű volt és a második részben már Peter Parker és Miles vállvetve harcolnak az új gonosztevőkkel.

A májusi PlayStation Showcasen levetített gameplay előzetesből kiderült, hogy a játékban nem csak Venom, de Kraven, a vadász, a Gyík és más gonoszok is felbukkannak majd a játékban. A fejlesztő Insomniac Games a mai napon, július 20-án egy külön panelt szentel a játéknak a San Diego-i Comic-Conon, ezt megelőzve egy interjú jelent meg az Entertainment Weekly-ben, amelyben kicsit betekintést kapunk a közelgő Pókember-játékról.

A vezető kreatív rendező, Bryan Intihar szerint Venom megalkotása sokkal ijesztőbb volt, mint a karakter maga. Kifejezetten a szinkronja lett hátborzongató. Venom hangját a játékban Tony Todd adja, akit A holló, A szikla vagy a horror klasszikus, Kampókéz című filmekből ismerhetünk. Todd nem csak a filmek és a tv sorozatok, hanem a videójátékok világában is otthonosan mozog, hiszen számos játékban szinkronizált korábban. Intihar elmondta, hogy a 2021-es Kampókéz folytatás előzetesében figyelt fel a színészre, akit ezután hallgattak meg a szerepre.

Minden, amiről Venommal kapcsolatban beszéltünk – az erő érzése, a félelem érzése, az elsöprő ereje, ami annyira különbözik Petertől – Tony teljesen átöleli ezt az alakításban.

Bryan Intihar

A vezető művészeti rendező, Jacinda Chew szerint nagyon érdekes, hogy Venom karaktere mennyire az ellentétje Pókembernek. A szimbionta egyfajta megszemélyesítése annak a belső gonosznak, amely ellen a főhős is küzd magában, amely így, amolyan „anti-Pókemberré” teszi őt. Venomot már az első játék stáblista utáni jelentében felvezették az alkotók. Miután a játékos végigjátszotta Peter küzdelmét a Doctor Octopus vezette Baljós Hatos ellen, közben Miles is Pókemberré vált. A jelenet fényt derített arra, hogy miért nem jelent meg Harry Osborn a történet során, ugyanis stázisban volt, hogy orvosi kísérletek során kezeljék az anyjától örökölt Oshtoran szindrómáját. A kísérletek során már ott volt a földönkívüli szimbióta.

Marvel's Spider-Man 2

A fejlesztők nyilvánvalóan követik és rajongói a Marvel Moziverzumnak és egy hasonló önálló kis univerzumot építenek az új PlayStation videójátékokkal. Így a 2018-as Marvel’s Spider-Manben ezeket az univerzumba tartozó új játékokat vezették fel. Egy másik stáblistás jelenetben láthattuk, amint Miles bemutatja az új képességeit Peternek, amely felvezette a 2020-as spin-offot, a Marvel’s Spider-Man: Miles Morales játékot. A csapat pedig ezen kívül dolgozik még egy új The Wolverine játékon is.

Valami egészen mást akartunk kipróbálni, és nem hiszem, hogy Doc Ocktól sokkal jobban el lehet térni, mint Venomtól. A hatalomról szól, az erőről, a megalázottságról, arról, hogy Peter sokkal jobban részt vesz Venom megalkotásában. Azt hiszem, ez vonzott minket.

Bryan Intihar

Jon Paquette, a játék narratív rendezője szerint az a nagyszerű Peter Parkerben, hogy kalandjai során mindig nagy áldozatok kell hoznia. Venom pedig ehhez kiváló alapanyag. A PlayStation Showcasen látott gameplay előzetes alapján Petert megfertőzi Venom és Milesszal együtt próbálják elkapni Dr. Curt Connorst, azaz a Gyíkot. Connors lehet a kulcs abban, hogy meggyógyítsák Harryt, azonban ő maga is küzd saját betegségével, amely a Gyíkká változtatta. Paquette szerint a történet arról szól, hogy „mi történik, ha elhatalmasodik a sötétség?” és ez nem csak Peterre, hanem az őt körülvevő szeretteire is kihatással van. A narratív rendező szerint számos drámai pillanat vár így ránk a játék során.

Marvel's Spider-Man 2

Ami Venom kinézetét illeti, Chew szerint a korai fejlesztési szakaszban sokat változott a karakter dizájnja. Az egyik kihívást az jelentette, hogy Venom mennyit is beszéljen a játékban. Az egyik a pókjelvény kinézete volt a szimbionta ruhán. A másik, hogy hogyan beszél, mosolyog, ráncolja a homlokát, miközben a karakternek egyszerre kellett félelmetesnek, ijesztőnek kell tűnnie, de egyúttal átélhetőnek is a játékos számára.

Számunkra Venom a gazdatest plusz a szimbióta. Venom nem jön létre anélkül, hogy mindketten össze lennének kötve. Tony ezt a köteléket képviseli. Azt hiszem, ha valami, akkor Tony szerepeltetése nagyobb magabiztosságot adott nekünk a karakter vizuális megtervezésében.

Bryan Intihar

A Symbiotic Relationships nevű panel magyar idő szerint július 20-án, este 23:30-kor lesz megtartva a San Diego-i Comic-Conon. A tervek szerint jelen lesznek a színészek, az Insomniac Games fejlesztői és a Marvel Games képviselői is a beszélgetésen. A Marvel’s Spider-Man 2 október 20-án jelenik meg PlayStation 5-re.

Venom Marvel's Spider-Man 2
Szerző
Faragó Dániel

Gamer, videójátékos újságíró és Star Wars rajongó. Akkor került kapcsolatba a játékokkal, amikor először a kezébe adták a Rogue Squadront és a Tomb Raidert. 2019-ben kezdett el videójátékokról írni a Ziro.hu oldalán, majd ezt kibővítve folytatta a Rebo.hu felelős szerkesztőjeként.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Marvel's Spider-Man 2
PlayStation

A Marvel’s Spider-Man lett minden idők legsikeresebb szuperhősös játéka

A Disney vezérigazgatója ismertette a videójátékos eredményeket és terveket.

The Last of Us Part II
Játéktesztek

The Last of Us Part II Remastered teszt

Tartalmas feljavított kiadást kapott a The Last of Us Part II.

upcoming Marvel DC games
Játékok

Minden készülő szuperhősös videójáték

Összeszedtünk minden készülő Marvel és DC Comics játékot.