Marvel’s Wolverine – Teszt

Most fáradt ki az Insomniac Games?

Faragó Dániel
Olvasási idő 14 perc
Forrás: PlayStation
Google Logo Itt állíthatod be, hogy a Google keresőben elsők között szerepeljen a Wide Screen
ADVERTISEMENT

Az utóbbi években egyre általánosabbá vált a videójáték-iparban az a tendencia, hogy a játékok gyártási költségei elszálltak, így a stúdió és a befektetők is egyre többet várnak a húzó címekről, míg a játékosok vásárlóereje csökkent az infláció miatt és így egyre jobban meggondolják, hogy mire is adnak ki pénzt. A nagy játékkiadók ezért őrült biztonsági játékot űznek, minél inkább egyszerűbb és mindenkinek szerethető termék legyen, amely nehogy zavarba hozza, akadályok elé állítsa a játékost, aki két TikTok videó között néha megosztaná a figyelmét egy kis PlayStationnel is. Nos valahol ebbe a tendenciába illeszkedik be az Insomniac Games legújabb szuperhősös játéka a Marvel’s Wolverine, amely igyekezett a képregényekhez hűen adaptálni Logan, vagyis Rozsomák történetét és az X-Men kialakulását, mindezt a korábbi Spider-Man játékok formuláján. Az eredmény, noha egy korrekt és vérbeli Marvel játékot mutat egy meglehetősen jó és drámai történettel, a játékmenet és a szoftver állapota és az érte elkért ár már rossz szájízt hagy maga után és alul marad Peter Parker vagy Miles Morales kalandjaival szemben.

ADVERTISEMENT

A teszthez én már úgy fogtam hozzá, hogy az embargó lejárta és a játék megjelenése közti pár napban elárasztották a netet azok a felvételek, amelyek eléggé beárnyékolták a Marvel’s Wolverine megjelenését. Számomra nem volt magasan a léc, én nagyon szerettem az Insomniac Games korábbi Pókember játékait, különösen a 2018-as Spider-Mant és a Miles Morales spin-offot. A 2023-as Marvel’s Spider-Man 2 is nekem tetszett, de már érezhető volt a kifulladás és az önismétlés, de az még egy jó játék volt. Arról nem is beszélve, hogy míg Pókember azért folyamatosan jelen volt videójátékos fronton is, az X-Menről és Logenről ez nem mondható el. Gyakorlatilag az utolsó kifejezetten Wolverine témájú játék a 2009-es X-Men Origins: Wolverine volt még PS2-re, amely az azonos című elég gyenge eredetfilm alapján készült. Az Insomniac Games így egy meglehetősen hosszú hiátus után adott saját játékot Logannek.

Facebook Logo Kövess minket Facebookon is!
Marvel's Wolverine
Forrás: PlayStation

A stúdió ráadásul 2023-ban elszenvedett egy hackertámadást és komolyabb szivárgást is, amely eléggé megrázta őket és a Sonyt. Állítólag amiatt lényegesen átdolgozták a Wolverine-t is, amely akkor már két éve készült javában. Azt most leszögezném, hogy a közösségi médiában sikerült ismét felnagyítani olyan dolgokat, amely inkább csak béna vagy filléres megoldások, de a játék nem ettől problémás. De ne szaladjunk előre és kezdjünk inkább azzal, ami jó és ami pozitív színben tünteti fel Rozsomákot.

A játék története az Insomniac Games Pókember játékaival azonos univerzumban van, de most a mutánsokra fókuszálunk. A történet szerint Logan, aki korábban tagja volt a Nathaniel Essex vezette lázadó mutánsokat tömörítő Team X csapatának egy időre külön utakon járt magányos farkasként. Most azonban visszatér a csapatba, ugyanis Bolivar Trask feltett szándéka a mutánsok felkutatása és kiirtása, amelyben a Reavers nevű zsoldoshadsereget használja. Logan, Kardfogú és Mystique együtt szabadítják ki Nathanielt Trask erődjéből és egyúttal egy új titokra is fény derül, amely alapjaiban fenyegeti a mutánsok társadalmát.

Marvel's Wolverine
Forrás: Insomniac Games

A történet sok hasonlóságot mutat az X-Men: Az eljövendő múlt napjai című 2014-es filmmel, de itt nincs időutazás, nincs X professzor és Magneto sem és az X-Men ebben az univerzumban sosem jött létre. Helyette a Team X lát el egy hasonló funkciót, de sokkal szerényebb számú csapattal. Viszont a csapatdinamika remek az előbb említett három mutáns között, egymást kiegészítve, de beszólogatva oldják meg a feladatot. A történet utána más irányt vesz, Logan sötét múltját is feltárják, miközben Jean Grey is bekerül a képbe és egy szerelmi szál is kibontakozik természetesen. A játék meglehetősen drámai, véres és brutális, abszolút a címszereplő Rozsomák körül forog és rajta keresztül mesél el egy kvázi X-Men eredet sztorit.

Ami igazán jól meg az Insomniacnek, az a filmszerű történetmesélés. Tulajdonképpen egy interaktív filmet kapunk, mivel a játékmenet nem nyitott világú, hanem lineáris, így nem is tudunk elbóklászni meg nagyon mellékküldetésekre menni így a sztori szépen megy előre. Kiemelném a színészi alakításokat. Liam McIntyre kapta Logan szerepét, akit talán a legtöbben a Spartacus sorozatból ismerhetnek. Az ausztrál színész remekül hozza Logan érces, flegma stílusát, miközben egy hatalmas szívet is megdobogtat az adamantium csontváz alatt. A fejlesztők nem igazán Hugh Jackman filmjeit, sokkal inkább az eredeti képregényeket vették alapul. Logan itt is egy kis, tömzsi, de izmos fickó, aki könnyen átmegy vérengzős fenevadba, de közben a múlt traumái miatt egy drámai figura is. Én nem tudom mik a tervei a Marvelnek a következő X-Men filmre Rozsomákkal kapcsolatban, de McIntyre akár még az MCU filmjeiben is ideális lenne a szerepre, annyira hitelesen hozta Logant.

ADVERTISEMENT

A többiek ugyancsak jól alakítanak. Troy Baker játssza Nathanielt és a hangján túl ezúttal az arcát is adja. Logannek méltó párja Jean Grey, a Főnix, akit Krizia Bajos alakít. Remekül építik köztük a feszültséget és a kölcsönös vonzalmat, gyakorlatilag az ő románcuk adja a történet egyik fő irányát. A többiek ugyancsak jó alakítanak és az Insomniac Games nagy gondot fordított a filmszerű átvezetőkre, amelyek elég szépen rögzítettek motion capture-rel. Az arcanimációk sokat fejlődtek, komoly érzelmek vehetők ki a szereplők arcán és mivel nagyon sok ilyen átvezető és animáció van a játékban, eléggé filmszerű élményt kapunk. A gondok akkor jönnek, amikor a filmes jelenetekből átváltunk a tényleges játékmenetbe és itt jönnek a szoftver negatívumai is.

Azt már jó előre tudtuk, hogy a Marvel’s Wolverine nem lesz egy nyitott világú cím, szemben a korábbi Spider-Manekkel. Itt nem kapunk egy hatalmas, szabadon bejárható várost, hanem több kisebb erdős részt, várost, vagy bázisokat, ahol nagyobb nyitott terek és szűk, egyenes folyosók váltogatják egymást. A történet és a karakter szempontjából ez egy reális váltás volt, a kivitelezés hagy maga után kivetnivalót. Kezdjük azzal, hogy a pályák nem mindig túl kreatívak, nagyon sokszor botlottam ismétlődő sémákba, ráadásul a nagyobb tér illúzióját láthatatlan falakkal fedik el, amely eléggé rossz megoldás 2026-ban. Mivel Logan nem tud úgy lengedezni a magasban, mint Peter Parker, ezért a pályadizájn az ő képességeihez igazodik. A játékban három fő helyszín, mint Kanada, Mandripoor és Tokió váltogatják egymást. A városba érve még rosszabb a kép, mert az utcákon statikus minden, a forgalom nem működik, a járókelők csak díszek szóval itt vannak problémák. Sokat kritizálták, hogy az egyenes, csőjáték ellenére túlzottan is fogja a kezünket a szoftver. Logan képes kiszagolni, hogy merre menjünk, amelyet egy kék színű fing szaglócsík mutat, ráadásul annyira nem akarja a játék, hogy az egyenes úton eltévedjünk, hogy Logan még ki is szól nekünk, ha rossz úton járunk. Azóta ezen már finomítottak egy patchel, de az internetet már bejárta és nevetség tárgyává tette a játékot.

Marvel's Wolverine
Forrás: PlayStation

És ugyancsak vannak gondok a harcokkal. A harcrendszer hasonló sémát követ, mint a Spider-Man vagy a Ghost of Yotei. Kapunk egy kő-papír-olló rendszert. Logan alapvetően támadó, de védeni is tud. A kék és sárga ütéseket kivédhetjük, a piros elől csak kitérhetünk. A harcokat képességekkel tehetjük változatossá, amelyeket a felszedett XP-ből egy képességfán oldhatunk ki. Nincs túlbonyolítva, pont olyan, mint a Spider-Manben ez is. Képességpontokat egyébként minden megölt ellenfél után kapunk, de a kis kék energia ládákat széttörve is kapunk, érdemes ezeket keresni. Apropó nem sok felszedhető cucc van, de azokat kutassuk fel, ha lehet. Vannak kinyitható ládák nyersanyagoknak, amelyekkel fejleszthetjük a felszerelésünket. Vannak whisky-s üvegek szintén fontos képességeket adnak a mutációnk fejlesztésére. Továbbá a pályákon néhol megnyílnak ilyen emlékportálok, ahol időre teljesíthetünk kihívásokat és ha sikerül Logan emlékei derülnek fel hosszú életéből. Itt ugyancsak kapunk további extra képességeket.

A harcok normál fokozaton az elején frusztrálóak, de ahogy fejlődünk hamar könnyűvé válnak, csak a nagyobb bossok izzasztanak meg, de azok is inkább idegesítően sokáig bírják, ez engem ugyancsak zavart a Marvel’s Spider-Man 2-ben. A játékban kritizálták ugyancsak a QTE rendszert, vagy az időre gyorsan lenyomható gombokat. Ez megvolt a Spider-Manben is csak itt mintha lebutították volna. Konkrétan van, ahol pusztán csak látványkellék, mert ha elrontjuk a gombot nincs következménye, de akit ez zavar az egészet kikapcsolhatja. Logan nagyon sokszor nyomul valami társsal, így nem mindig kell egyedül megküzdenünk. Vannak lopakodós részek is, na persze ez sincs túlgondolva, de lehet sunyulni a magas fűben (nyugi itt nincs raptor), majd hátból leszúrni az ellent. Az ellenségek 5-6 típusra oszthatók a Reavers katonáiból. Vannak lövészek, botos támadók, mesterlövészek, álcázók és nagyobb tankok. Mindegyiknek vannak egyéni képességei, de Logan javarészt ugyanazokkal mozdulatokkal leteríti őket.

Marvel's Wolverine
Forrás: Insomniac Games

A játéknak itt a fő problémája. A sztori érdekes, engem leköt, de amikor tényleges harcra, játékra kerül sor, inkább untat, frusztrál, csak haladjunk már érzés volt végig. A harcok nagyon hamar önismétlőek, azt a pár mozdulatot fogjuk ismételni újra és újra. És amikor már több hullámban jönnek az ellenségek inkább fárasztó, mintsem érdekes. Máskor meg a játék mintha önmagát játszaná. Az interneten mémmé vált motoros jelenet a legjobb példa, ahol, ha nem nyomunk le semmit a kontrolleren, akkor is halad előre Logan. Ez egy scriptelt, nagyon rövid rész, nem kell neki sok jelentőséget tulajdonítana, kb 3 perc az egész, de jelzi azt, hogy a játék annyira nem akarja megmozgatni az agyunkat, hogy felmerül a kérdés valójában ez még egy videójáték, vagy inkább egy interaktív film?

És itt kanyarodnék vissza a bevezetőben felvázolt problémához. Az az, hogy a Marvel’s Wolverine nem több mint egy nagyon látványos, szép, de rendkívül közepes iparosmunka. Nincs ezzel semmi gond, mert akik imádják a Marvelt és az X-Ment azoknak ez csemege. De, akiknek megfordult a kezében mostanában több játék és ebben a hónapban a félretett pénzüket valamire elköltenék, akkor nem biztos, hogy a Wolverine legjobb választás. A Sony ugyanis abban a hónapban küldte a piacra a Wolverine-t, ami konkrétan a legmozgalmasabb, mert mindent ideraktak, hogy elkerüljék a GTA VI novemberi megjelenését. És amikor olyan címek jönnek egymás után, mint a Star Wars Zero Company, a The Blood of Dawnwalker, az Onimusha: Way of the Sword, a Control Resonant, a Silent Hill: Townfall vagy a The Witcher 3: Wild Hunt Remastered, akkor a Marvel’s Wolverine ezzel a minőségű tartalommal és a 70 eurós árcédulával elég nehezen fog versenyezni. Óriási a harc a játékosok pénztárcájáért és a figyelmükért, idejükért. Egy prémium PS5 exkluzív cím, ráadásul Marvel névvel már nem engedheti meg magának a korrekt közepest, mert így csak egy nagyobb akciónál fognak rá beruházni. Persze a játékból már így is elmehetett 2 millió példány, de az értékelései messze alul maradnak az Insomniac Games korábbi címeitől és kérdéses, hogy hosszútávon hozza-e a kiadó elvárásait.

Egy szóval kéne jellemeznem a Marvel’s Wolverine játékot, akkor a korrekt jutna eszembe és az is jó indulattal. Kapunk egy jó X-Men előzmény sztorit, egy remekül előadott Logan képében, igazi filmszerű élmény, amely akár az MCU-ban is megállná a helyét. Viszont ezt beárnyékolja az önismétlő és nem túl kreatív harcrendszer, a totál felesleges QTE és a túlnavigált játékélmény, miközben egy lineáris pályán haladunk előre. Olyan, mintha bizonyos játékelemeket kiszedtek volna a Spider-Manből és csak annyit hagytak meg, hogy ne tűnjön open worldnek. Ráadásul ami benne van sem mindig működik olyan jól. Ha egy kis stúdió játéka lenne ez, akkor azt mondom nagyon szép munka. De egy olyan stúdiótól akár már bizonyított és a PS5 legjobb címeit hozta, ez inkább csak korrekt iparos munka. Tekintve, hogy mekkora összegből készült, mennyi tartalom van benne és mennyibe kerül most a boltokban nagyon rossz szájízt hagy maga után. Az X-Men és Rozsomák ki ne hagyják, mert ez nekik készült. Akiknek viszont több játék is van a kívánságlistájukon a PlayStation Store-ban azok nyugodtan várjanak vele, mert most lehet csalódni fognak látva, mit kapnak a pénzükért. Szerintem most kifáradt az Insomniac Games a túl sok Marvel-játékkal, mert ez már a kreativitás rovására megy. Most egy szünetet kéne tartaniuk a szuperhősökkel és valami teljesen mást, újat csinálniuk.

Marvel's Wolverine
Forrás: Insomniac Games

Wolverine poster
7.3/10

Wolverine

M ActionAdventureDrama
Release Date: 15 Sep 2026
Writer(s): Ross Beeley, Taylor Cyr, Doug Lieblich
Stars: Liam McIntyre, Krizia Bajos, Troy Baker
Awards: 2 nominations total

As he searches for answers about his past, Wolverine will do whatever it takes - unleashing brutal claw combat, violent rage, and relentless determination - to cut through the mystery of the man he used to be.

ADVERTISEMENT
Cikk megosztás
×

Csatlakozz a Közösségünkhöz!

Szeretnél elsőként értesülni a legfrissebb hírekről? Csatlakozz Discord szerverünkhöz, és beszélgess a többi olvasóval!

Csatlakozás a Discordhoz Köszönöm, nem