Főoldal Filmek Daniel Bernhardt is visszatér a Mátrix negyedik részében
Filmek

Daniel Bernhardt is visszatér a Mátrix negyedik részében

Johnson ügynök is visszatér.

405
Mátrix
Forrás: Warner Bros.

Nem túlzás kijelenteni, hogy a Mátrix negyedik része a következő évek egyik leginkább várt filmje. Ennek nyilván számtalan oka van, egyrészt kiemelendő, hogy az első rész az utóbbi három évtized egyik legikonikusabb filmje, mely technikai szempontból rengeteg újdonságot hozott, másrészt pedig gondolati síkon is elég mély volt. A munkálatok időben el is indultak, azonban itt is közbeszólt a koronavírus-járvány, ellenben szerencsére nemrég újraindulhattak a munkálatok. Erről Keanu Reeves így nyilatkozott:

Hatalmas öröm és megtiszteltetés, hogy újra dolgozhatunk. Berlinben vagyunk, a háttérben hallhattátok a szirénákat, ebből is látszik, hogy minden szempontból biztosítva vagyunk. Természetesen mások a körülmények, de a munka nem áll meg, és ez a legfontosabb. Mindannyian szeretjük ezt a projektet. És az is bebizonyosodott, hogy ha van egy nehéz szituáció, amit meg kell oldani, mi, akik a kreatív iparban dolgozunk, mi vagyunk a legtalálékonyabbak. Mindenki egy célért küzd, és ötletekkel, javaslatokkal próbálja jobbá tenni a szituációt. Imádom ezt a fajta attitűdöt, és ezen a forgatáson minden nap ezt érzem.

Az korábban kiderült, hogy Lawrence Fishburne és Hugo Weaving nem térnek vissza az új részben. Előbbit meg sem keresték, utóbbinál egyeztetési problémák adódtak. Keanu Reeves, Jada Pinkett Smith és Carie-Anne Moss mellett azonban lesz még egy nagy visszatérő Daniel Bernhardt személyében, aki a harmadik részben alakította Johnson ügynököt.

A negyedik Mátrix-film 2022 áprilisában kerülhet a mozikba.

Mátrix
Szerző

Fiatal korom ellenére régóta a mozgókép nagy szerelmese vagyok, de itt leginkább a sorozatok képzik rajongásom tárgyát.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események