Főoldal Filmek Csaknem egy éven át dolgoztak Robert Pattinson jelmezén és a Batmobile tervén
Filmek

Csaknem egy éven át dolgoztak Robert Pattinson jelmezén és a Batmobile tervén

Hosszú tervezés előzte meg a The Batman-filmet.

398
The Batman
Forrás: Warner Bros.

Matt Reeves rendező és csapata rengeteg időt és erőfeszítést vitt bele a The Batman előkészületébe. Az első ízelítő alapján, nem hiába. A hétvégén bemutatott teaser előzeteshez foghatót még nem láttunk, a film értelmezése új fejezetet nyit a Batman-filmek sorában. Az első terveket már láttuk év elején, majd néhány forgatási képet, de igazából egyikből sem jött át a film hangulata. A DC FanDome-on levetített videó aztán megalapozta a kedvet, hogy miért várjuk annyira a jövő évet.

Robert Pattinson karakterének megjelenése egészen új, amit nem láttunk a korábbi filmekben. Bruce Wayne nemcsak fiatal, de még sikerült megismernie képességei határát. Walter Hamada, a DC Filmrészleg vezetője megerősítette, hogy a Batman: Year Two képregényt dolgozza fel, vagyis mikor főhősünkkel találkozunk a filmben, még csak két éve bújik rendszeresen a denevérjelmezbe. És ezt elmondhatjuk a többi karakterről is, Macskanő és Pingvin is csak most kezdik megismerni képességeik határait.

A rendező a hétvégi panelen elárulta, hogy Batman fejlődésével a karakter képességei mellett a jelmez is fokozatosan egyre jobb lesz.

Természetesen egy hihetetlen jelmeztervezőnk van Jacqueline Durran személyében, és Glyn Dillon, a denevérjelmez megálmodója. Ezek az emberek géniuszok. Nagyszerű volt velük dolgozni. Egy dolog, ami igazán fontos, az a színészekkel való munka. Robert [Pattinson] nagyon fontos szerepet játszott a jelmez tervezésében, mivel viselése mellett képesnek kellett lennie benne harcolni is. Egy dolog a Batsuit-ról, hogy nagyon praktikus. Az egész ötletet ő maga készítette el. Látnunk kellett, hogy méretben illik rá, és a mozgásnak sem hunyhattunk szemet, de ez valami olyan, ami folyamatosan fejlődik.

Reeves bevallása alapján ő még javában dolgozott a film forgatókönyvén, de a tervezők már a film látványán dolgoztak. Folyamatos tartották a kapcsolatot egymással, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki az alkotásból. Ami pedig Batman fegyverarzenálját illeti, sok fegyver áll főhősünk rendelkezésére.

A The Batman 2021. október 1-jén érkezik a mozikba.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...