Főoldal Filmek A Constantine – A démonvadász rendezője azt szeretné, ha a folytatás igazán R-besorolást kapna
Filmek

A Constantine – A démonvadász rendezője azt szeretné, ha a folytatás igazán R-besorolást kapna

Nagyon szeretnék, ha a Constantine - A démonvadász 2. része a legnagyobb besorolással készülhetne el.

665
Constantine - A démonvadász

Szeptember közepén kaptuk a hírt, hogy elkészül a Constantine – A démonvadász folytatása Keanu Reeves főszereplésével. Francis Lawrence rendező egy friss interjúban elárulta, hogy mindent bele akar tenni a folytatásba, hogy egy “igazi R-besorolású” film legyen, és azt szeretné, ha a stúdió nem korlátozná semmivel, nem köteleznék a korhatár-besorolással sem.

Még az év elején jelentették be, hogy a Warner Bros. már a Constantine – A démonvadász folytatásának korai fázisába lépett, majd ősszel jött a hivatalos bejelentés is. Bár a forgatókönyv még mindig nem készült el a filmhez, a visszatérő rendező, Francis Lawrence a TheWrap lapnak elárulta, hogy a történetről már végtelenül sokat beszéltek.

A kezdetleges ötletek és az elhivatottság megvan. Keanu és én pedig már egy ideje kampányolunk, és mindig is meg akartuk csinálni ezt a folytatást. Csak végre túljutottunk azon az akadályon, hogy most már tényleg belevághatunk, és tényleg megcsinálhatjuk. Most már csak fel kell húznunk az ingujjunkat és belevetni magunkat. De rengeteg ötletünk van.

Francis Lawrence

Lawrence azt is elárulta, hogy az egyik ötlet az, hogy a folytatás egy igazi R-kategóriás film legyen. A rendező elmesélte, hogy a 2005-ös film készítésekor korlátozták őket abban, hogy mit tehettek és mit nem, mert a Warner Bros. azt akarta, hogy PG-13-as legyen.

Az egyik legnagyobb dolog számomra az első filmmel kapcsolatban az volt, hogy a Warner Bros. szerint betartottuk a szabályokat, hogy PG-13-as filmet készítsünk az erőszak, a vér, a nyelvezet, a szexualitás tekintetében. De ha emlékeztek, a Constantine valójában R-besorolást kapott. Ennek oka “az intenzitás szürke zónája” volt.

És nagyon-nagyon sajnáltam, hogy van egy R-besorolású filmünk, ami valójában egy PG-13-as film lett. És ha már R-kategóriás lett volna, akkor tényleg egy R-kategóriás filmet csináltam volna. Sokkal ijesztőbbé és erőszakosabbá tettem volna, és tényleg egy R-besorolású filmet csináltam volna.

A közelgő folytatással ezt most szeretné megvalósítani Lawrence, hogy “tényleg belevágjunk, és egy igazi R-besorolású Constantine-t csináljunk, amit az emberek eredetileg mindig is akartak, nem pedig a PG-13-as verziót, ami csak úgy véletlenül kap egy R-besorolást”.

A nagy stúdiók általában ódzkodnak az R-besorolású filmektől, mivel véleményük szerint ezzel korlátozzák a sikert, és nem robbantanak majd kasszát a filmekkel. De ennek ellenkezőjét is láttuk a múltban, hiszen a Deadpool és a Logan – Farkas csodákra volt képes, és legalább olyan sikeresek lettek, mintha megkapták volna a családbarát kategóriát. Persze az R-besorolás még nem garancia, hogy a Constantine – A démonvadász folytatása sikeres lesz, de új lehetőségeket nyílnak meg John Constantine előtt. A rendező véleménye szerint “John Constantine egy vicces karakter, sötét komikus módon, és mindenképpen szeretnék még több szarkasztikus, cinikus humort belevinni a történetbe”.

Az első rész nem aratott nagy sikert a kritikusok körében, a kritikákat összesítő Rotten Tomatoes-on 46% olvasható a film neve mellett. A kritikusok leginkább a történet kidolgozását kifogásolták a kritikákban. Mindezek ellenére a rajongók jobb véleménnyel voltak a filmről, és a közönségpontozással 72%-on áll most a film. A 70 és 100M dollár közzé tehető gyártási költségből a film végül 230,9 millió dolláros bevételt hozott.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Az akolitus
Sorozatok

Keanu Reeves kaphatta volna állítólag Az akolitus egyik főszerepét

Keanu Reeves hamarosan feltűnhet az egyik közelgő Star Wars-projektben.

Sonic, a sündisznó 3.
Filmek

Kiderült, melyik karaktert szinkronizálja Keanu Reeves a Sonic, a sündisznó 3. részében

Keanu Reeves nem is akármelyik karaktert szinkronizálja a Sonic, a sündisznó 3....

Az éhezők viadala
Filmek

Az éhezők viadala rendezője azt kívánja, bárcsak ne darabolták volna fel a befejező részt

A rendező szerint hibát követett el, hogy Az éhezők viadala: A kiválasztottat...