The Batman

Colin Farrell főszereplésével készül a The Batman HBO Max spinoff-sorozata, ami Pingvin felemelkedését mutatja be

Újabb sorozattal bővül a The Batman univerzuma.

Ez lesz Matt Reeves rendező második spinoff sorozata, ami a The Batman című filmhez készül. Még tavaly kapott megerősítést, hogy Gotham City rendőreivel a főszerepben készül az HBO Max sorozata, most pedig Pingvin is saját sorozatban tér vissza a képernyőre. A döntés érthető, hiszen Colin Farrell elmondása szerint a mozifilmben nem kap sok szerepet – ahogy fogalmazott, öt-hat percet látjuk csak -, így az HBO Max sorozatában teljesedhet majd ki.

Jól haladnak a tárgyalással, ugyanis a jelek szerint Colin Farrell aláírt, hogy a The Batman után visszatérjen, s újra eljátssza a Pingvin/Oswald Cobblepot szerepét a szóban forgó spinoff-sorozatban. Farrell jövő márciusban mutatkozik be Oswald Cobblepot szerepében a Robert Pattinson főszereplésével forgatott filmben, de a Variety értesülései szerint a színész már döntött, és igent mondott az HBO Max sorozatára. Korábban már pletykáltak erről, de a mai napig ezt egyik külföldi lap sem erősítette meg.

Az első hír még az ősz elején jelent meg arról, hogy készülőben van egy spinoff, de hivatalosan akkor még nem írt alá Farrell. A hírek szerint a sorozat Gotham City bűnözői alvilágában játszódik majd, s Pingvin felemelkedéséről szól. A Variety azt is megtudta, hogy Lauren LeFranc írja a forgatókönyvet. A hírek szerint Matt Reeves, a The Batman direktora és Dylan Clark producer lesz a Pingvin saját sorozatának executive producere.

Az előzetesen kívül még nem láttuk Farrellt ebben az ikonikus gonosztevő szerepében, de a készítőknek elég volt ennyi, őket meggyőzte. A hír hallatánDanny DeVito is megszólalt, aki a legendás Pingvint alakította az 1992-es Batman visszatér című filmben, izgatottan várja, hogy Farrell hogyan alakítja a karaktert: “Imádom Colin Farrellt. Ő az egyik kedvenc színészem. Alig várom!”

A Pingvin sorozata lenne a második spinoff, amit bejelentettek a mozifilmhez. Azt már tudjuk, hogy a Gotham City rendőreinek mindennapjait bemutatót sorozat már fejlesztés alatt áll, de ezzel kapcsolatban is rengeteg kérdés van. Valószínűleg a Sötét lovag nem kap szerepet benne, de egyelőre azt sem tudni, hogy Gordon rendőrfőnököt látjuk-e benne, vagy ha igen, mekkora szerepet játszik a sztoriban.

The Batman
Total
5
Shares
Previous Article
A Hangya és a Darázs

A Hangya és a Darázs: Kvantumánia forgatásán látták az MCU szexi sztárját

Next Article
Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája

Destin Daniel Cretton megerősítette, hogy ő írja és rendezi a Shang-Chi és a Tíz Gyűrű folytatását

Related Posts

Ne maradj le a hírekről, kövess minket a Facebook-on is!