Főoldal Játékok BEMUTATÓ: Marvel’s Spider-Man: Remastered
Játékok

BEMUTATÓ: Marvel’s Spider-Man: Remastered

Ha volna két életem, akkor is újra Spider-Man lennék.

808
181005143920

Alig több mint két héttel vagyunk túl a Marvel’s Spider-Man: Miles Morales megjelenésén. A játékot teszteltük és imádtuk, csupán két komolyabb hiányérzetünk volt, tekintve hogy a PS4-es változathoz volt szerencsénk. Nem láthattuk a fejlettebb grafikát és/vagy képfrissítést, no meg az első rész felpimpelt változatát, amely csak a PlayStation 5-ös Ultimate Edition kiváltsága.

marvels spider man dlc 3 screen 02 ps4 en 12dec18 1544634176930

Szerencsére azóta megjelent a Sony új konzolja (amelyet abból is tapasztalhattatok, hogy elképesztően sok rá készült játékot mutattunk be az elmúlt egy hétben), s így az új változat is a játékból. Mivel maga a sztori, a játékmenet és a legtöbb dolog nem változott, ezért most ezekre a részekre nem térnénk ki külön. Sőt pontozni sem fogjuk, hiszen a korábbi tesztünk mindent elárul ilyen tekintetben a játékról. Fókuszáljunk tehát inkább az újdonságokra, amit az új generáció hozott el nekünk, azon belül is a Marvel’s Spider-Man: Remasteredre, amely a két évvel ezelőtti eredeti első rész felújítása.

Tisztázzuk is először, hogy miért csak PS5 a platform, és hogyan kaparinthatjuk meg a játékot. Az első kérdésre viszonylag egyszerű felelni: ez elsősorban egy vizuális upgrade, amely az új konzol lehetőségeit használja ki. Sok másik címhez csak patchek készülnek (vagy az sem), az Insomniac a Miles Morales megjelenése kapcsán úgy gondolta, hogy ettől elegánsabb megoldást választ és ezért döntöttek a remaster mellett. Ennek okán PS4-re nem volt értelme kiadni, hiszen továbbra is változatlanul elérhető a 2018-as kiadás, sőt azóta többször is jelentősen esett már az ára.

A második kérdés kicsit fogósabb, de nem lehetetlen megválaszolni. A Remasteredet kétféleképpen vásárolhatjuk meg. Az első és legegyszerűbb, ha fent már említett Marvel’s Spider-Man: Miles Morales Ultimate Editiont szerezzük be, ez tartalmazza a címadó játék mellett a két évvel ezelőtti felújítását is. A másik út, hogy ha a meglévő sima Miles Morales kiadásunkat bővítjük (ez lehet egy PS4 változat is, hiszen az ingyen tartalmazza a PS5 kiadásra való upgrade lehetőségét). Ilyenkor a játék főmenüjében jelenik meg egy vásárlási opció és nagyjából 20 USD-nyi összeget leszurkolva már egyből két Spider-Man játékunk lesz.

Egy másik fontos kérdés volt, hogy a korábbi mentésünket használni tudjuk-e majd és mi lesz a trófeákkal (sokan úgy tervezték, hogy PS5-ön maxolják ki a korábban félbehagyott kalandjukat). A Sony nem tervezte eredetileg ennek támogatását, ugyanis technikailag egy új játékról beszélünk. Azonban akkora volt a játékosok felháborodása, hogy mivel nyitócímről van szó, engedtek a nyomásnak és az Insomniac a héten ki is adott egy frissítést, amivel áthozhatjuk az adatainkat PS4-ról.

advanced costume 1562465290606

Kipróbáltuk a dolgot és remekül működik. Mind a Miles Morales mint az sima Spider-Man esetében egy-egy mentést tölthetünk fel a felhőbe, amelyet aztán importálhatunk a PS5-ös változatokban. A fejlesztés annyira jól működik, hogy a megszerzett trófeáinkat is áthozza a rendszer, így tényleg teljes mértékben ott folytathatjuk, ahol abbahagytuk. Részemről ilyen gyorsan még nem volt platina trófeám, ugyanis én már letudtam PS4-en ezt a feladatot.

No de akkor mindezek tisztázása után térjünk rá a valódi újdonságokra. Mivel párhuzamos fejlesztés folyt, ezért a következőkben leírtak ugyanúgy igazak a Miles Morales PS5 kiadására, mint a Remasteredre. A látványt tekintve két lehetőségünk van. Vagy a képminőségre megyünk rá és élvezzük a ray tracing technológia vívmányait és egyéb grafikai újításokat (mint extra effektek, feljavított textúrák és új bevilágítás), vagy az ezzel járó 30 FPS helyett a performance módot és ennek a képfrissítésnek a dupláját választjuk. A felbontás mindkét esetben 4K marad, úgyhogy pusztán az a kérdés, hogy a  zökkenőmentesebb framerate-et, vagy az extra vizualitást részesítjük előnyben. Akármelyikre is voksolunk, nem fogunk rosszul járni. Nincs olyan negatív élmény, mint a Godfall esetében, hogy a 30 FPS változat szaggatna.

Az egyéb PS5-ös vívmányok is használatba kerültek, vagyis a Dual Sense előnyeit is élvezni fogjuk. Van és élvezetes tehát a haptic feedback és az adaptív ravaszok is sokat hozzáadnak a New Yorkban való lengedezés élményéhez. A 3D audio is sokat adhat a hangulathoz, szóval ha rendelkezünk hozzá való fülessel, akkor nem fogjuk bánni hogy ilyesmire áldoztunk. Egy nyüzsgő város talán a legalkalmasabb terep egy ilyen élmény kipróbálásához. Végül az egyik legfontosabb újítást a maga passzív módján a PS5 hardware-e hozza: az SSD-nek hála eltűntek a töltési idők. Gyors utazásnál, vagy a játék betöltésénél szinte tényleg azonnal megkapjuk az irányítást, viszlát töltőképernyők.

Végül csak a tisztázás végett – a Marvel’s Spider-Man: Remastered az eredeti játék legteljesebb változatát tárja elénk, vagyis a csomag része a The City that Never Sleeps DLC három fejezete is. Ezen felül kapunk pár új gúnyát is, melyekből az egyik a 2012-es film, vagyis A csodálatos Pókemberben viselt ruhadarab.

Úgy gondolom, hogy a PS5-ös változatok elegendő okot adnak, hogy újra ellátogassunk New York City-be, akár télen, akár ősszel. Morgolódni legfeljebb csak azok fognak, akik egyszerre szeretnének ray tracinget és 60 FPS-t is – ez sajnos jelenleg nem lehetséges. Így is kisebbfajta csoda, hogy az Insomniac egy új spin-off mellett még egy felújítást is összerakott, valamint ne feledjük, hogy javában dolgoznak a Ratchet and Clank: Rift Aparton is. Ne legyünk tehát telhetetlenek, pár év múlva talán majd tart ott a technológia is, hogy ezt a két dolgot egyszerre élvezhetjük. Mondjuk a Marvel’s Spider-Man 2 megjelenésekor?

Szerző
Sinka Tamás

Általában egész nap játszom a munkahelyemen, ugyanis videojáték fejlesztésben dolgozom. Mellette hobbikritikusként okoskodom jó pár éve, immár szélesvásznon.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Until Dawn
Játéktesztek

Until Dawn teszt

Az Until Dawn sokkal szebb lett, de ez kellett nekünk, ettől fogunk...

Horizon Zero Dawn Remastered
PlayStation

Egy hónap múlva érkezik a Horizon Zero Dawn Remastered

A felújított változat október végén jön PS5-re és PC-re.