Főoldal Játékok Bekebelezi a Take-Two a Codemasterst
Játékok

Bekebelezi a Take-Two a Codemasterst

Az eddig független fejlesztő a kiadóvállalat részévé válik.

417

Nem mondhatni, hogy rosszul megy a Codemastersnek mostanában, zajlanak körülöttük az események. Idén két nagy címük is megjelent, az F1 2020-at és a Dirt 5-öt is teszteltük. Sőt, igazából a Project CARS 3 is hozzájuk tartozik, hiszen tavaly megvásárolták a Slightly Mad stúdióját, valamint a WRC jogokat is biztosították maguknak az elkövetkezendő évekre.

Ehhez képest múlt héten már szállingózni kezdtek pletykák, hogy a Take-Two felvásárolná a céget. Normális esetben ilyenkor gyorsan jön egy cáfolat, vagy a dolog rövid úton elhal, de most nem ez történt. Hivatalos bejelentés érkezett, hogy a felek már meg is állapodtak és 2021 első negyedévében megy majd végbe a folyamat, melynek ára is nyilvánosságot kapott: 980 millió dollárért ment végbe az üzlet.

Kíváncsian várjuk, hogy a Take-Two-nak mik a tervei a Codemasters-szel. Érintetlenül hagyják-e a céget, vagy esetleg berakják a 2K Sports brandjük alá? Mindenesetre érdekes adalék, hogy tavaly még magának a Take-Two-nak a felvásárlásáról szóltak a pletykák.

Szerző

Általában egész nap játszom a munkahelyemen, ugyanis videojáték fejlesztésben dolgozom. Mellette hobbikritikusként okoskodom jó pár éve, immár szélesvásznon.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Super Mario Bros.: A film
BREAKINGFilmek

Bejelentették a Super Mario Bros.: A film folytatását

Kitűzték a Super Mario Bros.: A film folytatásának premiernapját.

Dune: Awakening
Játékok

Arrakis életre kel a Dune: Awakening című online túlélős játékban

Új előzetesen csodálhatjuk meg a Dűne világában játszódó új túlélős MMO-t.