Főoldal Filmek Befejeződött a Szellemirtók-film forgatása
Filmek

Befejeződött a Szellemirtók-film forgatása

Mckanne Grace színésznő jelentette be, hogy a Szellemirtók soron következő film forgatása a végéhez ért.

529
Szellemirtók

Mckanne Grace színésznő jelentette be, hogy a Szellemirtók soron következő film forgatása a végéhez ért.

Ki ne ismerné a mára már kultfilmnek számító Szellemirtók franchiset az ’80-as évekből, amin még Ivan Reitman rendező dolgozott. A Sony Pictures 2016-ban próbálkozott egy reboottal, ahol a protonvetőket a nők vették kezükbe, de mint sok más próbálkozásnál, ez is besült. Sem a nézők, sem a kritikusok nem voltak elájulva a filmtől, ezért gyorsan elvetették a második rész tervét.

Majd év elején derült égből villámcsapásként ért a hír, miszerint a Sony és Jason Reitman titokban előkészítették a terepet a klasszikus Szellemirtók-film folytatásához. A rendezői székben Ivan Reitman rendező fiát látjuk, de a papa sem marad távol, hiszen ő felügyeli majd fia munkáját, mint producer.

A folytatás női főszerepét Mckanne Grace (Marvel Kapitány) kapta, aki tegnap közösségi oldalán osztott meg képet az új részről azzal a felirattal, hogy véget ért a munka, de elmondása szerint 68 nap csupa munka és kacagás volt a filmen dolgozni.

A filmben feltűnik még a Marvel Moziverzumból Paul Rudd, Bokeem Woodbine (Pókember: Hazatérés) és a frissen igazolt Celeste O’Connor a Nedves tájak – Készen állsz Helenre? moziból. És mivel az eredeti film folytatásáról van szó, ezért nem hiányozhatnak a jövő nyárra kiírt filmből az eredeti főszereplők sem, Bill Murray, Dan Aykroyd és Ernie Hudson, valamint Sigourney Weaver és Annie Potts is, de várhatóan csak azért, hogy átadják a stafétabotot az új generációnak, merthogy ezúttal a gyerekek kapják majd a főszerepet.

A cím nélküli Szellemirtók bemutatója 2020. július 10-én lesz.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Szellemirtók - A borzongás birodalma
Előzetesek

New York City borzongató látványt kelt a Szellemirtók – A borzongás birodalma új előzetesében

New Yorkot fagyba borította egy gonosz szellem, de a Szellemirtók visszatértek.

Szellemirtók - Az örökség
Filmek

A Szellemirtók: Az örökség folytatása New Yorkon kívül, a történet Londonban, az Egyesült Királyságban folytatódik

Ecto-1 már megérkezett a királyságba, jövő hónaptól pedig forog a következő Szellemirtók.