Wide Screen
Image default
Filmek

A Szellemirtók folytatása tinédzserekről fog szólni?

A hét közepén jelentették be, hogy Jason Reitman folytatást készít az eredeti Szellemirtókhoz, aminek főszereplői gyerekek lehetnek.

A Sonynak nem jött be a női Szellemirtók, így visszatérnek az 1984-es eredeti filmhez, mármint abban az univerzumban készítenek folytatást. A rendező kiléte már ismert, az eredeti részt jegyző Ivan Reitman fia, Jason Reitman fogja elkészíteni az új részt, amihez titokban már forgatókönyvet is írtak. Az első rész 1989-ben kapott folytatást, és sokáig úgy tűnt, hogy még egy harmadik részt is kaphat, azonban a 2016-os reboottal erre minden esély meghiúsult.

Egy megbízható forrás arról számolt be, hogy az új Szellemirtók-film főszerepét tizenéves karakterek kapják, miközben Ernie Hudson, Dan Akyroyd és Bill Murray színészek visszatérnek eredeti szerepükben, de nagyon úgy tűnik, hogy az új rész már nem róluk fog szólni, nem ők állnak majd a történet középpontjában. A The Hollywood Reporter egyik szerkesztő kollégája, Borsys Kit közösségi oldalon erősítette meg, hogy a Jason Reitman Szellemirtók folytatásának főszerepét négy tinédzser kapta, két fiú és két lány felállásban.

A harmadik Szellemirtók-film tervezése már évekkel korábban elkezdődött, minthogy bemutatták a 2016-os rebootot, de akkor a stúdió inkább veszni hagyta a projektet. Így utólag már bánják, de most nagyon úgy fest, hogy a Sony visszatér az eredeti tervekhez, sajnos azonban Harold Ramis nélkül, ő ugyanis 2014-ben meghalt. Várhatóan hamarosan még több információt tudunk meg a filmről, hiszen a Sony terve szerint 2020-ben mutatják be, így legkorábban nyáron kezdődik a forgatás.

Még több a témában...

Morbius, Szellemirtók, Uncharted és a többi film bemutatóját is 2021-re halasztotta a Sony Pictures

Kévés Bence Mihály

Tele ismerős arcokkal befarolt a Szellemirtók: Az örökség első előzetese

Kévés Bence Mihály

Megerősítették, hogy milyen címen mutatják be Jason Reitman új Szellemirtók-filmjét

Kévés Bence Mihály

Úgy tűnik, hogy Adblock kiegészítőt használsz, blokkolod a hirdetéseket.

Segítsd a munkánkat azzal, hogy engedélyezed a weboldalon megjelenő hirdetéseket.

Zárd be, ha nem szeretnél támogatni minket | Segítség? Kapcsolat

Kövess minket a Facebookon