Sorozatkritikák

Az akolitus premier kritika

Az akolitusban végre a Sith-ek kapják a főszerepet, de megérte várni rá?

356
Az akolitus
Forrás: Disney

Megérkezett a legújabb élőszereplős Star Wars-sorozat, Az akolitus kétrészes nyitánya, mely egy eddig ilyen formában sosem látott korszakba, a Köztársaság fénykorába kalauzolja el a nézőket. Hogy sikerült Leslye Headland szériájának indulása?

Kezdjük a negatívumokkal, mert ebből jóval kevesebb van és szabaduljunk tőlük gyorsan, hogy tudjunk az izgi dolgokra fókuszálni. Az első két rész, ahogy várható volt főleg expozícióként szolgált, amire nyilvánvalóan nagy szükség van, tekintve, hogy egy teljesen új korszakba csöppentünk, teljesen új karakterekkel. Néhány, az expozíciót szolgáló párbeszéd viszont kicsit gyengére sikeredett. Nem volt tragikus, de ettől azért jobban is meg lehet írni az ilyesmit.

Az akolitus meglátogatja rejtélyes tanítóját.
Mae kapcsolatba lép rejtélyes tanítójával (Forrás: Disney)

A másik dolog a vágás, ami nagyon furcsára sikerült néhány helyen. Nagyon sokat használja a sorozat a Star Wars-ra jellemző törlés jellegű áttűnést, ám néha teljesen indokolatlanul. Ezek jellemzően helyszínváltáskor vagy időugráskor szoktak előfordulni, itt viszont olyan esetekben is használva volt, mikor egyik sem történt.

Ez minden kritika, amit meg tudok fogalmazni a szériával szemben, ugyanis ezen kívül minden követelményt teljesített, amit teljesítenie kell egy ilyen szinten újító sorozat első két részének. Megismertette velünk az új karaktereket, betekintést engedett a korszak aktualitásaiba, feltette a legfőbb kérdéseket, melyek elég izgalmasak ahhoz, hogy tűkön ülve várjuk a jövő heti epizódot.

Osha látomása.
Osha látomása (Forrás: Disney)

Amikor láttam, hogy az Indara elleni harc az első jelenet már sejtettem, hogy Carrie-Anne Moss karaktere rövidebb életű lesz, mint amire korábban számítottunk, de azért meglepő volt, hogy ilyen hamar kiírták a történetből. Persze az előzetesek alapján nyilvánvaló, hogy a múltban játszódó történetszálban még lesz szerepe, így nem most láttuk őt utoljára.

Az sem lepett meg, hogy Amandla egy ikerpárt alakít, az előzetesekből ezt is ki lehetett következtetni, kettejük kapcsolata pedig Az akolitus egyik legérdekesebb részének tűnik, noha még keveset láttunk belőle. Az Osha látomásában elhangzott kis mondóka alapján arra tippelnék, hogy olyasmi diád lehet közöttük, mint ami Rey és Kylo között is volt, ami tök izgi lenne.

A jedik egymással való dinamikája is jó volt és alapvetően mindegyikőjük érdekesnek tűnik. Sol érdekes mix Obi-Wan és Qui-gon között. Megbízható és szabálykövető, de közben rengeteg érzelmet fejez ki, ami által nagyon szerethetőnek hat. Padavanja, Jecki egy kicsit túlbuzgó, és mintha egy kicsit féltékeny is lenne Oshára, amiért mestere most újra rátalált egykori védencére, de ezt lehet, hogy rosszul láttam. Yord mintha kicsit kompenzálni szeretné magába vetett hitének hiányosságait, ami abban nyilvánul meg, hogy nagyon sarkos, nagyon szigorú.

Sol mester okítja a növendékeket.
Sol mester okítja a növendékeket (Forrás: Disney)

Osha is egy szerethető karakternek tűnik egyelőre, kis zsebdroidja tök jó adalék az univerzumhoz, és a foglalkozása is érdekes volt, különösen, hogy a Kereskedelmi Szövetségnek dolgozott. Remek összeköttetés a Baljós árnyakkal, hogy ugyan már illegális embereket dolgoztatni hajók külső burkolatán, ezt droidokkal kell végezni, csakúgy, mint az első számozott epizódban. A neimoidik viszont nyilván spórolni akarnak ezzel és egyelőre még nem álltak át.

Nem ez volt az egyetlen összeköttetés más történetekkel. Osha például a Carlac bolygón zuhant le, amit korábban A klónok háborújában láthattunk egy rész erejéig, Torbin mester pedig Barash esküt fogadott, csakúgy, mint a 2017-es Darth Vader képregénysorozatban látott Kirak Infil’a mester, akinek fénykardkristályával a sötét nagyúr megépítette saját, vörös pengéjű fegyverét. Azok a jedik, akik ezt a fogadalmat tették, teljesen kivonták magukat a Rend szolgálatából és minden idejüket meditációban töltötték, hogy a lehető leginkább eggyé váljanak az Erővel. Jellemzően egyfajta önsanyargatásként, bűntudatból választották a jedik ezt az utat, ami Torbin esetében is látszólag így van. Ennek oka viszont egyelőre talány.

A legérdekesebb karakter viszont Qimir volt, aki amellett, hogy a két epizód legjobb poénját is szolgáltatta, biztos, hogy csak játszadozik és valójában jóval többet tud, mint amennyit elárul. Habár egyelőre keveset szerepelt, az ő jelenetei voltak a legérdekesebbek két rész során. Nagyon kíváncsi vagyok a további szerepére.

Maga az atmoszféra és a hangulat engem személy szerint magával ragadott, noha a látvány valamelyest ingadozó. Némely snitt kifejezetten látványos, sokat profitál Az akolitus abból, hogy elsősorban megépített díszletekkel és nem a Volume-mal operál, ugyanakkor a CGI néhány helyen hagyott kívánnivalót maga után. Szintén pozitívum a rengeteg idegen karakter, mely más sorozatok esetében valamelyest hiányosság volt, itt viszont szerencsére bőven jelen vannak és többnyire jól is néznek ki. Ez is csak hozzátesz ahhoz a különösen ismerős, mégis újszerű érzethez, amit a széria képvisel.

Az akolitus és Indara harca (Forrás: Disney)
Mae és Indara harca (Forrás: Disney)

A harcjelenetek sok újdonságot egyelőre nem tartogattak, hiszen ezek jórészét már láthattuk a korábban kiadott előzetesekben és klippekbe. Mindenesetre látszik, hogy sok munka van a koreográfiák mögött, érdekes lesz, hogyan alakul majd az ackió a tétek emelkedésével.

Összességében elmondható, hogy habár nem tökéletes, Az akolitus erős nyitányt produkált. Remekül vezetett be minket a galaxis ezen korszakába és a karaktereket is megismerhettük annyira, hogy érdeklődjünk irántuk, illetve a legfontosabb kérdések is megfogalmazódtak. A sorozat sikere innentől leginkább azon áll vagy bukik, hogy mennyire lesznek kielégítőek a válaszok.

Szerző
Kelemen Richárd

Star Wars történetek, összefoglalók, toplisták, valamint könyv és képregénybemutatók heti rendszerességgel!

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Star Wars: Skywalker kora
Filmek

George Lucas is ad tanácsokat a Star Wars: Új Jedi Rend rendezőjének

Rey az új Jedi Akadémia létrehozásán fáradozik majd.

Az akolitus
Sorozatok

Ki lehet Az akolitus titokzatos Sith mestere?

Az akolitus 4. epizódja felfedhette a titokzatos Sith mester kilétét.

Az akolitus
Sorozatok

Az akolitus hozta a Disney+ egyik legerősebb nyitányát

A 2024-es évben a Disney+ legerősebb premierjét produkálta Az akolitus.